Kiss the Rain(Joungmin)

Minden egyes nap ott álltam az ablaka alatt. A nevét csak a postaládájáról tudtam meg Jo Youngmin. Minden egyes nap itt voltam és hallgattam ahogyan a zongoráján játszik. Gyönyörűen játszott zongorán. Én egy utcakölyök voltam és vagyok is . Szüleim régen meghalltak és a nevelőintézetben mindig bántottak így inkább az utcán életem mindössze 16 évesen. Minden nap a túlélésért közdök.De mindezt megéri mivel hallhatom csodás szimfóniáit. Mint a filmekben virágot árulok egy kis pénzért, íyg mindig hagyok az ajtaja előtt pár szál virágot. Ma sem volt másképp. amint befelyezte a gyakorlást az ajtaja elé tettem 2 szál vörös rózsát és bekopogtam majd gyorsan elbújtam az ajtó mellett. Ő kijött és mosolyogva felvette a virágokat. Ilyenkor szokása volt hangosan megköszönni mintha tudta volna hogy itt vagyok. Hírtelen a bokor felé fordúlt ami mögött rejtőzködtem majd odanyújtotta a kezét. Édesen mosolygott de én nem jöttem elő. Féltem hogyha meglát inkább rámcsapja az ajtót. Féltem attól hogy majd kinevet a kinézetem miatt. Féltem a szemébe nézni.
-Gyere ki kérlek. Had köszönjem meg neked ezeket a csodálatos virágokat.- mondta kedves és bátorító hangon. Persze én  nem igazán mozdúltam. Ha akartam se ment volna. Váratlanúl egy kezet éreztem meg a vállamon. Az ő kezét. Óvatosan maga felé fordított és mosolyogva nézett a szemeimbe. Eddig csak profílból láttam gyöyörű arcárt de most teljes egészében. Gyönyörű volt minden egyes vonása. -Mint egy angyal-Futott át a gondolataimon. Túl tökéletes.
-Gyere igyunk meg egy pohár teát-megfogta a kezemet és behúzott a házba. -És hogy hívnak?
-Sun Jung-feleltem halkan
-Nagyon szép neved van. És minek köszönhetem a virágokat?
- Olyan szépen játszol a zongorán. -szemei csillogtak erre a kijelentésemre.- Tudod minden nap hallgatom-feleltem lehajtott fejel
-Tudok róla.-felkatam a fejemet erre a mondatára- Nem vetted még észre hogy direkt van nyitva az abalak. Hiába esik az eső.-kacsintott rám
Nem tudtam megszólalni csak álltam egy helyben. Kezeimmel próbáltam eltakarni ruháim szakadását de annyi volt belőle hogy szinte át lehetett rajta látni. amint észrevete zavartságom újjabb okát adott egy pokrócot a kanapé hátuljáról és rámterítette
-Te hol is laksz pontosan?-kérdezte ártatlanúl mire én elfordítottam a fejemet-Ne haragudj nem akartalak megbántani
-Nem te bántottál meg csak tudod és ott lakom ahol éppen elalszok.
-Dehát miért? A szüleid?
-A szüleim 2 éve meghaltak. És mielőtt megkérdeznéd voltam árvaházban de mivel  ott folyamatosan bántottak így inkább leléptem onnan.Itt vagyok 16 évesen iskolába nem járhatok a mindennapi kenyeremet virág árulásból szedem össze. Tiszta szánalmas vagyok. Szóval inkább megyek.-fordultam meg  és indultam el kifele de ő nem engedte. Visszarántott és megölelt.
-Az aki ennyit szenvedett nem mehet el innen. Tudom hogy nincs okod hogy megbízz bennem de kérlek maradj itt velem. Kívülről az látszik hogy boldog vagyok de ez mesziről nincs így. Az ikertestvérem még évekkel ezelőtt elhagyott mert azt hitte hoyg neki sokkal jobb ahol most van de nagyot tévedett a szüleim meg őt támogatják.-mondta halkan.Nem értettem hogy miért is nyíltunk meg egymásnak ennyire de talán ez a mi sorsunk ebben a kifakúlt világban.Ez mindössze 2 éve történt. Azóta ott lakom nála és mondhatni felnőttem hozzá. Nem ez hülyeség . Felnőttem az élethez. Boldogok vagyunk együtt mint egy szerelmes pár. Nem ismerjük a bánatot többé már nem, Hiszen itt avygunk mi egymásnak. Lehet sőt biztosan minket egymásnak teremtettek. 

DongKey~Az álom valóra válik (yaoi+18) Part.1.

Sziasztok egy kis magyarázat mielőtt belekezdtek  Dongwoo-ról(Beast) és Key-ről(Shinee) Szól a történet amelyet egyik kedves Unnie-mal írtunk reméljük élvezni fogjátok

 

Sosem könnyű egy vak ember élete. De általában mások mellett vannak rokonok vagy ismerősök. Nekem ebből semmi sem jutott. A nevem Kim Kibum. 23 éves vagyok és Vak. Már születésem óta. Szüleim korán meghaltak ezért nagyszüleim neveltek fel. De pár hónappal ezelőtt ők is meghaltak. Nagyon magányos voltam és kiszolgáltatott.
Szeretem,amikor felismernek, imádom a rajongóimat is, bár néha nehezen hiszem el,hogy egyáltalán léteznek olyanok,hogy rajongóim. Ezért a többiekkel ellentétben nem igazán szoktam álcázni magam. Viszont ma. Ma kivételt tettem és megkértem a sminkesünket,hogy amennyire csak lehet,maszkírozzon el, mert a mai nap különleges. Egy új kínai étterem nyílik a városban, és az első ötven embernek ingyen van,amit választ. Talán inkognitómban időben oda tudok érni. Vetettem a mellettem lévő kirakatban visszatükröződő énemre egy pillantást, de még én is alig ismertem magamra. Aranybarna kontaktlencse, szürke,melírozott tépett haj, kapucnis pulcsi, pár klipszes piercing tette tökéletessé a jelmezemet.Ismét előre néztem és bumm. Már nem tudtam elkerülni az ütközést.

Nem értettem hogy hogyan kerültem a földre.De egyszer csak ott találtam magam. A fenekem sajgott és a botom is elrepült valamerre mert nem éreztem semerre a közelemben. Négykézláb próbáltam megkeresni persze sikertelenül. -Elnézést-szólaltam meg mikor megéreztem egy cipőt
 -Nem látta véletlenül a botomat?

A földön ültem,éreztem hogy a hátsóm sajog, és feldühödtem,így biztos lemaradok az ingyen kajáról. Mikor rá akartam kiabálni a földre kerülésem okára, felnéztem és minden gondolat kiszállt a fejemből. Szívfájdítóan gyönyörű szemeket pillantottam meg. Tekintetem lejjebb siklott,s leragadt a finom metszésű ajkaknál. Milyen szépen mozog. Várjunk csak. Mozog? Mondd valamit. Vajon mit is?

 -Tessék?

-Nem látod a botomat. Hosszú és fehér. -ismételtem el újra. Reménykedtem benne hogy nem süket mert a jelbeszédet nem ismerem.

- Oh. - Gyorsan körbenéztem és a járda szélén megláttam a keresett tárgyat. De hiszen ez egy fehér bot. Amilyet a vakok használnak. De az nem lehet,hogy ő. Nem lehet,hogy ezek a gyönyörű szemek ne lássanak. - Meg van. Mindjárt idehozom. 

-Nagyon szépen köszönöm.-mosolyogtam rá. Amíg a botomat vártam felálltam és leporoltam magam. Csak reménykedtem benne,hogy nem maradtam poros.

Gyorsan odaléptem, felvettem a botot és a kezéhez érintve odaadtam neki.
 -Tessék itt van.

- Jól vagy?

 -Nagyon szépen köszönöm. Igen jól vagyok de megtudnád mondani hogy merre is vagyok. Mert összezavarodtam.- ami igaz is volt. ahogy kezemhez ért valami bizsergést éreztem. És ez teljesen összezavart

-Remélem te sem ütötted meg magad nagyon

Kicsit lassan válaszoltam neki, mert lekötött hogy bámuljam. A bizsergés,amit a bőre érintése indikált a kezemből egyre terjedt szét a testemben. - Ne aggódj, semmi bajom. És most velem szemben állsz.

-Mármint akarom mondani...

-Ugyan abba az irányba nézel,mint mielőtt összeütköztünk.

-Sajnálom,az én hibám volt,elbambultam.
 -Hát nekem jobb indokom van nem láttalak -nevettem saját magamon.- Amúgy merre fele tartasz? mert és az új éttermet keresem és nemrég erre irányítottak
Kitágultak a szemeim, micsoda szerencse. Annyira megörültem, hogy megragadtam a kezét, és mint valami farokcsóváló kiskutya lelkesen belehajoltam az arcába. 
- Az öt csillag? Ahol az első ötven ember ingyen ehet. Ahol olyan a tészta,mintha a mennyekből dobták volna le,hogy az egyszerű földi halandók is oda kerülhessenek? Gyere, ha sietünk,még odaérhetünk.- Ezzel a kezét továbbra is szorongatva megindultam az étterem irányába.
Ledöbbenve követtem a fiút. Testemet fura érzések kerítették hatalmába. Eddig még soha nem éreztem ilyet. -Amúgy hogy hívnak? én Kim Kibum vagyok de szólíts csak Key-nek.-próbáltam meg beszélgetést kezdeményezni 
-Dong Woon vagyok. És imádok enni.- Egyszerűen nem bírtam magammal, majd szétvetett a boldogság, és a nevetés csak úgy kibugyogott a számon. 

-Hallottam már valahol a neved.- morfondíroztam magamban de valahogy csak nem akart eszembe jutni.- amúgy én is szeretek enni meg énekelni. - mosolyodtam el. 
-Amúgy messze van még?

- Én is szeretek énekelni,és nem, már megérkeztünk.- Lelkesedésem alább hagyott.-Sokan vannak.- Nem tehettem róla,de amennyire lelombozódtam, hogy éreztem,ahogy a sírás fojtogatja a torkom. Már annyira beleéltem magam a dologba. Hát lehet hogy az ingyen ebédről le kell mondanom,de a mennyei tésztáról nem. Elszántan beálltam a sor végére, magammal húzván Keyt-is. Valahogy nem akaródzott elengednem a kezét. 

- mennyire vannak sokan? -kérdeztem félve
-Annyira,hogy lehet, nem leszünk benne az első ötvenben.De nem baj,én akkor is kivárom a sorom. Ha már eddig eljutottam nem hátrálhatok meg.- Szabad kezem ökölbe szorítottam és elszántan a levegőbe boxoltam.- Én ma mindenképpen eszem abból a tésztából.
Hangosan nevettem rajta.Olyan édes volt és határozott. 
-Tudod kihasználhatnád hogy velem vagy. Néhány ember biztos elnézné hogyha tolakodnál velem egy kicsit. -világítottam rá erre a tényre 

Kicsit zavarodottan néztem rá.
- Már miért néznék el? -tényleg nem értettem...

Mondjuk,az tény,hogy nagyon kis édes, de szerintem az ingyen ebédért sorban állókat az ebéd jobban érdekelné...

És ekkor bevillant egy kép az agyamba.

A meztelen bőréről mindenféle finomságot fogyasztok el.

majd tisztára nyalom, ő pedig édesen nyöszörög
Majd a kép hirtelen szertefoszlott,én meg totál elvörösödtem...
-Tudod mivel vak vagyok az emberek talán engedékenyebbek és a kedvedért még süketet is játszok csak hogy előbb bejuss.- nevettem
-Hogy mi?- És ekkor összeállt a kép. A fehér bot. Te jó ég! Ő tényleg nem lát. Jaj istenkém,most mit csináljak?
- Khm hát ő izé, szerintem az nem volna helyes. Nem szeretnélek kihasználni...- A fejem lehajtottam és úgy motyogtam magam elé,közben a pulcsim birizgáltam, mint mindig, mikor zavarban voltam.

Felé fordultam. és kezemet megpróbáltam arcára tenni. Ami majdnem sikerült mert az állát értem el. kezem így felcsúsztattam arcára és lágyan magam felé fordítottam. 
-Ne érezd magad kényelmetlenül én már megszoktam. Szóval csak hajrá és mivel én ajánlottam az ötletet így nem használsz ki -mosolyogtam rá
Ahogy a keze az arcomra csúszott, elöntött a forróság és valahogy elfelejtettem levegőt venni pár pillanatig. Majd elmosolyodtam, megragadtam a kezét, belepusziltam. 
- Akkor gyerünk!- Óvatosan a karomba fűztem az övét, és sűrű bocsánatkérések hajlongások,meg süketelések közt törtünk előre a tömegbe,míg végül elértük a sorszámot adó posztokat. 43 és 44.

Mikor beértünk Megint DongWoon-ra bíztam magam. Nagyon reméltem, hogy nem lesz velem gonosz és vezet majd neki az asztalnak. De szerencsémre ilyet nem tett sőt nagyon vigyázott hogy ne esek hasra. Egy pincér is jött aki segített.
 -Dongwoon megkérhetlek valamire?-kérdeztem bátortalanul 
-Persze,Key, mondd csak!- bár tudtam,hogy nem lát én azért rendületlenül mosolyogtam rá. Nem tudtam megállni,rettentően édes volt 
-Leírnád nekem a helyet hogy hogy nézhet ki? Nagyon kíváncsi vagyok. -Reméltem nem okozok neki gondot ezzel a kéréssel ezért egy kicsit mosolyogtam rá hátha... 
Elakadt a lélegzetem attól a mosolytól. Szóval körbe néztem, hogy felmérjem a helyet. 
- Nos az egész étteremben a barna és az arany árnyalatai dominálnak, elég modern és nagy. Az utcafront van vagy 20méter,csupa üveg,emiatt jó világos van idebent. Ahogy beléptünk, bal kéz felől van egy bárpult szerűség. Rögtön szemben van egy lépcső,ami egy galériára vezet fel,ez az egész fából van. Mivel eléggé tele van az étterem mi itt a galéria alatt a lépcső mellett ülünk.

A teremben sötétbarna faasztalok vannak,hozzá aranyszínű műbőr bevonatú támlás padok

Helyenként egy-egy nagy növény,meg ilyen csillogó izék. Fogalmam sincs mik azok,biztos valami dísz. Olyan mint valami drót gubanc.

Tele kis színes bogyókkal.

Azt hiszem ennyi. Tényleg,te mit szeretnél enni?

Én az Öt csillag mennyei tésztájára szavazok.
Nevettem megfogalmazásán olyan édes volt. Biztos az arca is édes lehetett. 
 -Nagyon szépen köszönöm hogy így leírtad nekem. És szerintem akkor megkóstolom én is ha ennyire dicséred. És köszönöm még egyszer-mosolyogtam rá
-Igazán nincs mit. Igazából,még nem ettem ebből a "mennyei tésztából" de ilyen névvel,csak jó lehet nem? De megyek elkapok egy embert,hogy kiderítsem,mikor kapjuk meg végre a beígért ebédet. Te maradj addig itt,rendben? Nehogy valaki lenyúlja ezt a csendes kis sarkot,okés?
-Mégis hova mennék? De ne aggódj vigyázok a helyedre -feleltem gyorsan bár nem tudom hogy hallotta e.Körülbelül fél óra telhetett el,hogy Dongwoo elment pincért keresni. Amikor valaki megkocogtatta a vállam
 -Szia szabad ez a hely?-kérdezte egy idegen 
-Öhm szia sajnálom de nem mivel az egyik ismerősömmel jöttem ide.-feleltem az igazságnak megfelelően -Na persze még el is hiszem neked. De tudod mit én akkor is leülök ide.-jelentette ki. Remélem Donwoon hamarosan visszaér
Minden vonzerőmet be kellett vetnem és még így is vagy fél órámba telt,mire megszereztem a két mennyei tésztát. Magam vittem a két nagy tálat az asztalunkhoz,s a pincérlány megígérte,hogy hamarosan hozza a többit. Ahogy visszaértem,valami negyvenes kéjenc disznó épp a helyemet próbálta befoglalni. Valami vörös köd szállt az agyamra. 
- Öreg, nem hallottad, amit mondott. Foglalt.- Tőlem szokatlanul,elég agresszívan léptem fel. Ahogy megfordult,nekikezdett az ellenkezésnek,de ahogy meglátott, elnémult a szó közepén,és gyorsan elsomfordált. Én meg leraktam a két tál ételt, Key kezébe adtam egy kanalat,meg egy pár pálcikát,majd még mindig magamban füstölögve leültem.
 -Már azt hittem sose megy el. Köszönöm,hogy elzavartad.És köszönöm az ételt is -Nagyon hálás voltam a sorsnak,hogy az utamba ejtette őt. Melegen felmosolyogtam rá. Nem tudtam mi ez az érzés bennem de nagyon kellemes volt így hagytam had áradjon szét a testemben.
 Nagyot sóhajtottam. Majd az orrom alatt kezdtem el dünnyögni: - Az egész a Te hibád, mert ilyen átkozottul édes vagy. Majd ahogy rádöbbentem,mit is mondtam,zavaromban,lehajtottam a fejem és csöndben a tésztámra koncentráltam.
-Tessék?-hallottam hogy mondott valamit de nem értettem tisztán valami olyasmit mondhatott hogy az én hibám.Egyáltalán nem értettem. Lassan közeledtem a tányéromhoz de sajnos nem találtam bele így a harmadik próbálkozás után feladtam .Bizony én ebből ma nem eszek.
Kíváncsi voltam, vajon meghallotta-e, amit mondtam, s hogy ebben az esetben mit szól hozzá, így felpillantottam. Így pont elkaptam a pillanatot, hogy az evőeszközt a tál mellé döfi. Áttoltam hát a tányéromat az övé mellé,felálltam,átmentem az ő oldalára. 
- Csússz arrébb.- Majd meg sem várva, becsúsztam mellé. Kicsit szűkösen voltunk, ahogy hozzám simult,apró szikrák pattogtak ki bennem végig. Kezem megremegett,ahogy a pálcikáival kivettem egy adag tésztát,s a szájához emeltem. - Nyisd a szádat,segítek. 
Ha nem az étteremben lennénk, szívesebben etetném kézzel, biztos mennyei érzés lehet ahogy azok a párnák az ujjaimhoz érnek... 
Nagyon meglepődtem kedvességén. ilyet még senkisem tett értem méghozzá nem nyilvánosan. Én engedelmesen nyitottam ki a számat így ő belerakta a tésztát. Nagyon finom volt. -Ez mennyei.Köszönöm - pirultam el 
 Nyeltem egy nagyot.Te jó ég, mi van velem? Totál beindultam tőle. Viselkedj Dongwoon! Gondolataim elterelése végett gyorsan bekaptam egy falat tésztát,és valóban. Ahogy ígérték. 
-Igazad van, ez mennyei. Ezután egy falat neki,egy falat nekem styleban megettük a két tál tésztát, és az időközben a pincér által kihozott kimchit,majd leöblítettük teával. Az étkezés idejére úgy ahogy elterelődött a figyelmem a mellettem ülő fiú okozta bizsergéstől, de most hogy végeztünk...
 Teljesen biztonságban éreztem magam mellette bár az nem mondanám hogy nyugodt voltam.Történt velem valami ezalatt a pár óra alatt ami miatt ezt érzem.Testem automatikusan reagál akármit is csinál. Olyat érzek amit eddig még soha és ez izgalommal tölt el. Mindig is szerettem az új dolgokat így ezt is"élveztem" -Dongwoon- fejem a vállára hajtottam- nem tudom hogy fogom viszonozni a jóságodat.
Na nekem volnának ötleteim...-gondoltam magamban. - Gyere velem! Kérlek. -Ekkor megfogtam a kezét,és hevesen zakatoló szívemre vontam. Merész kérésnek éreztem, egyszerre reménykedtem, hogy beleegyezik és hogy elutasít. Az a pár másodperc míg válaszára vártam,egy örökkévalóságnak tűnt
 -Megyek. -feleltem némi habozás után.
 Szívem megremegett egy pillanatra, kezét lassan ajkaimhoz vontam,apró csókot leheltem tenyerébe. Felálltam,de őt továbbra sem eresztettem. Leellenőriztem,meg van-e mindenünk, majd kiverekedtem magunkat a zsúfolt étteremből. Az utcán szerencsésen leintettem egy taxit, s a titkos helyemre - egy felhőkarcoló tetején lévő lakásomhoz vitettem magunkat.
Hogy izgultam e? Még szép.Mikor ajkai tenyeremhez értek az olyan volt mintha áramot vezettek volna a testembe. Nagyon élveztem. Nagyon figyelmes volt mikor a taxiba ültetett. Most épp egy számomra teljesen ismeretlen környéken vagyok. Némán követem.
Key bizalma teljesen letaglózott. Sose tapasztalt érzéseket keltett bennem. Lassan haladtam vele előre,be a liftbe, fel a legfelső emeletre. Kulcs a zárba,ajtó nyit, Key bevezetve. Ajtó becsuk. Cipőink levéve. Mint valami robot végeztem ezeket a mozdulatokat, szörnyen izgultam, mi lesz, meggondolja-e magát. Vagy egyáltalán tudja-e hogy miért hoztam ide? Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejembe,de magamra parancsoltam. Elég legyen,ez így nem mehet tovább! Szedd magad össze! Mély lélegzetet vettem,majd magamhoz öleltem Key-t beszívtam finom illatát, orrom a nyakához dörzsöltem,megpusziltam. 
Teljesen váratlanul ért a közeledése. Lefagytam. Nem tudtam mit is csináljak. Kezeimmel ügyetlenül visszaöleltem és hozzábújtam. Ez valami piszok jó érzés.Felsóhajtottam majd belélegeztem bódító illatát. -Amúgy miért jöttünk ide?-kérdeztem halkan 
Szóval nem vágja hogy mennyire odavagyok érte. Akkor teregessük ki a kártyáinkat, legfeljebb totál hülyét csinálok magamból. - A helyzet az, hogy szeretném ha közelebb kerülnénk egymáshoz. Nem tudom, te is érzed-e, de nekem valamiért nagyon jó a közeledben. Egyszerre megnyugtató és izgató is. Ha hozzád érek, elönt a forróság,az egész testem bizsereg. Szeretném kideríteni miért. Mert nem éreztem még ilyet soha senkivel. Vagyis akkor te különleges kell,hogy legyél. Szeretnék mindent tudni rólad. 
-K...komolyan?-csak ennyit tudtam kinyögni. Én nagyon örültem a szavainak. Nagyon boldog voltam. Megtaláltam a végzetemet aki mellett leakarom élni az életemet. Nem szeretném soha többé elengedni őt. -Tudod örülök hogy ezt mondod mivel azt hiszem hogy én is ezt érzem. 
Amikor meghallottam a válaszát, elöntött a boldogság, szorosan magamhoz öleltem...és persze ismét vettem levegőt. Fel se tűnt,hogy válaszára várva visszafojtom a lélegzetemet. Kicsit elhúzódtam tőle,de csak annyira,hogy a gyönyörű sötét szemeibe nézzek, kezemmel puha hajába túrjak, s hüvelykujjammal végigsimítsam az ajkait. 
Ahogy megéreztem kezét ahogyan a hajamba túrt automatikusan hajoltam felé hogy megcsókoljam. amikor ajkaink találkoztak a világ megszűnt létezni. Minden porcikám elkezdett bizseregni. Kezemet automatikusan az arcára vezettem.Arca még mindig puha volt és selymes. egyszerűen tökéletes. Mit nem adtam volna azért hogy csak egyetlen egy pillanatra láthassam ezt a csodálatos embert 
Egy picit váratlanul ért puha párnáinak érintése. Mintha villám csapott volna belém,szorosan magamhoz vontam és falni kezdtem a száját,egyik kezem a tarkóját masszírozta,másik kezem pedig formás hátsójára csúszott. 
Belenyögtem a csókba amikor a fenekembe markolt. Kezdtem nagyon elveszteni a fejemet. Kezemmel végigsimítottam a testén és meglepően vettem észre hogy milyen izmos. Ezt még a pulóvere sem tudta elrejteni. Kicsit félve csúsztattam be a kezemet pólója alá. Hasa izmos kidolgozott. 
Ahogy keze a hasamra csúszott,teljesen elvesztem. Hevesebben csókoltam, közben tépni kezdtem magunkról a ruhát. Nagyon vágytam arra,hogy bőre minden négyzetcentiméterét a sajátomon érezhessem. Ahogy megszabadítottam felsőjétől,egy pillanatra megálltam,hogy néma áhítattal adózzam vékony,de kidolgozott felsőtestének. - Istenem,milyen szép vagy! -Jobb kezemet felemeltem,lágyan végigsimítottam a nyakától kiindulva,le a kulcscsontján keresztül. Megpöcköltem finoman a mellbimbóját,majd rendületlenül haladtam tovább lefelé, s közben félszemmel az arcát figyeltem,lestem a reakcióit. Élvezettel figyeltem,ahogy az izmai megremegtek simító ujjaim alatt. 
 Teljesen elpirultam ahogy ezt mondta. Testem minden porcikája az érintésére vágyott. Nagyot sóhajtottam amikor megéreztem kezem alatt férfiasságát...
 Ahogy keze a férfiasságomra csúszott, minden erő kiszállt a lábaimból, a földre hanyatlottam és őt is magammal rántottam. Az újonnan kialakult helyzet igen csak kedvemre volt. Rajtam feküdt,meztelen mellkasunk egymáshoz simult, szívverésünk eszeveszett ritmusa összemosódott,lélegzetét szinte a számban éreztem. Közelebb emeltem hozzá a fejem,lágyan csókolni kezdtem,szorítottam magamhoz. Kezeim gyengéden masszírozták a hátát, majd lejjebb csúsztak,be a nadrágja alá. Közben csípőmmel önkéntelenül is felfelé döftem, már annyira kemény voltam,hogy szinte fájt...
Csak feküdtem rajta és csókoltam. Olyannyira élveztem a helyzetet hogy nem igazán bírtam magam rávenni a mozgásra. Éreztem ahogy a nadrágom egyre szűkebb lesz. Érzékszerveim kiélesedtek mindent jobban éreztem. az érintései már szinte perzseltek csípőmozgása már az őrületbe kergetett. Néhány mozdulatól levegőt sem mertem venni.
 -Dongwoon én nagyon kívánlak. -suttogtam ajkaiba
 Ha lehetséges,ettől még keményebb lettem.
 -Kérlek mondd,hogy az enyém leszel most. Annyira kívánlak,hogy nem hiszem,hogy vissza tudnám magam fogni...bár ha nemet mondasz...megértem.
-Teljesen a tiéd vagyok -mosolyogtam rá
Visszamosolyogtam rá,szívem repesett a boldogságtól.Apró puszit nyomtam a szája csücskére. Felültem. -Kapaszkodj belém,bemegyünk a szobába. Ahogy kezeivel átölelte a nyakam lassan felálltam,kezeimmel a derekam köré vontam lábait,majd a fenekét szorongatva elindultam vele a hálóba,s közben rendületlenül faltam ajkait.

Gyengéden a baldachinos ágyamra fektettem. Világos bőre csodásan mutatott a fekete ágyneműn.

Gyorsan megszabadultam maradék ruhámtól,majd kínzó lassúsággal Key-t is lemeztelenítettem,közben csókokkal halmoztam el,simogattam.
-Kérlek téged-könyörögtem neki.-én ezt már nem bírom

-Mit kérsz? Mondd ki!

Közben nyelvemet végigfuttattam merev rúdján. -Gyerünk,halljam!

 -Tegyél magadévá. -pirultam el a mondatomba.
Elégedett macskamosoly terült szét arcomon,kis "kézimunkával" és csókokkal jutalmaztam. Majd gyorsan magamhoz vettem a szükséges kellékeket. Hasra fordítottam kedvesemet,végigcsókoltam hátát,fenekét,kezemmel merev dorongján dolgoztam, bejáratát izgattam. Próbáltam neki kellőképpen előkészíteni a dolgot,hogy majd a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam. Először csak egy ujjamat használtam hozzá,ezt elég jól viselte ezért hamarosan követte még egy ujj. Kicsit felszisszent,ezért megálljt parancsoltam magamnak. Amint éreztem,hogy ellazul folytattam a műveletet. Mikor már éreztem,hogy rendben lesz óvatosan belenyomultam,és közben tovább simogattam,hogy azzal ellensúlyozzam az esetleges kellemetlenséget, majd vártam,hogy rábólintson a folytatásra.
Egyáltalán nem fájt annyira mint vártam. Persze kellemetlen volt de érte kibírtam. Bólintottam amikor megállt ezzel jelezve hogy folytathatja.Lassan tolta befelé ami könnyeket csalt a szemembe

Gyengéden öleltem hátulról,csókokkal halmoztam el - Hamarosan jobb lesz,ígérem. Vissza húzódtam,majd ismét előre,ezt folytattam egészen lassan míg nyögdécselni nem kezdett,akkor rágyorsítottam,közben kezemmel felvettem csípőm mozgásának ritmusát,úgy röpítve mindkettőnket a csúcs felé. -Édes,én mindjárt...-a mondatom vége egy nyögés-sóhajtás féleségbe fulladt, ahogy elélveztem. Még párat löktem előre,majd kihúzódtam belőle.

 Fáradtan dőltem az ágyra.

 -Ez fantasztikus volt.-lihegtem

Mellé heveredtem,karomat hanyagul rádobtam,magamhoz húztam.

 -Számból vetted ki a szót.

Kuncogtam ezen egyet.

 - Tudod most mindent megadnék azért hogy láthassalak csak egy pillanatra. -suttogtam feltehetően a mellkasának

Elhúztam a szám. 

-Én örülök,hogy nem látsz. Tudod,most nem igazán vagyok önmagam. Mármint kicsit másképp nézek ki,mint egyébként. Közelebb bújtam hozzá,puszilgattam,simiztem. 

Elnevettem magam . Olyan aranyosan mondta.Nem mertem lehunyni a szememet nehogy arra ébredjek hogy csak álom volt az egész. Szorosan bújtam oda hozzá és cirógattam a kezét. 

-Bárcsak így maradhatnánk mindig. 

-Én is ezt szeretném.Ne kérdezd hogy miért vagy hogy hogyan de én nem akarlak téged többet elengedni. 

-Én is így érzek, pedig ha belegondolsz alig tudunk egymásról valamit. Bár azt már tudom,hogy édes vagy. Gyönyörűek a szemeid, az ajkaid veszedelmesek, a nyögdécseléseidtől teljesen beindulok. ÉS te is szereted a tésztát. Mhmmm. És finom is vagy. 

Ha arcom színe nem volt eddig piros hát akkor most vörös lett. Annyira belepirultam a szavaiba. 

-Hát én csak annyit tudok mondani,hogy az ajkaid nagyon puhák és a tested bomba jó. és az ágyban is isten vagy 

Örültem,hogy nem lát,mert tisztára elvörösödtem, zavaromban csak valami krákogás szerű hang lett a mondatomból. Ismét nekifutottam és megint csak arra futotta. 

 -Sose mondtak nekem még ilyet... 

 -Hát ha úgy döntesz hogy velem maradsz akkor sokszor hallod majd.-amint kimondtam döbbentem rá hogy valójában mit is mondtam. Lélegzet visszafojtva vártam hogy mit is válaszol majd

 A szívem kihagyott egy ütemet.

 -Komolyan gondolod?

-Csak ha te is. Tudod eddigi életemben most gondolok valamit igazán komolyan. -feleltem 

-Teljesen komolyan gondolom. Bár az tény,hogy vannak bonyolító tényezők. Dolgok,amiket nem tudsz rólam, s amik miatt nem lehetek veled mindig... 

-Nekem elmondhatod. Meg fogom érteni. -mosolyogtam rá 

-Nos a helyzet az, hogy én egy bandában énekelek..És az állandó gyakorlás,fellépés elég sok időmet felemészti... 

 Egy pillanatig lefagytam. aztán a neve Dongwoo. Tudtam hogy ismerős a neve a hangja. szinte nap mint nap hallom őt énekelni. 

-Rájöttem-kuncogtam-most már világos honnan voltál nekem ismerős. De tudod mit mondok? Hogy mi 1000% hogy lelki társak vagyunk. Ilyen rövid idő alatt nem érezhetünk így ha nem ez lenne a helyzet. Szóval ebből azt szeretném kihozni, hogy én így is vállalom ha nem okozok nagy gondot vele.-a végét már szinte suttogtam

El sem akartam hinni,hogy ekkorra szerencsém van, s mivel a szavak ismét cserben hagytak, csak magamhoz szorítottam. Öleltem,arcom a vállába fúrtam,szemeim könnybe lábadtak. Végül sikerült kisuttognom egy köszönöm-öt. Tökéletes pillanat volt, de ekkor valami zörgő-rezgő hangra lettem figyelmes. A telefonom. Te jó éj! Ahogy megláttam a faliórán az időt, hangosan felnyögtem. Kettőig lettem volna szabad, most meg nem sokkal múlt öt. 

 -Menned kell? -kérdeztem egy kicsit csalódottan

-Attól tartok igen. Kettőig volt kimenőm, gondolom a többiek totál kivannak bukva,hol vagyok már. Elhúztam a szám.- A menedzserről már nem is beszélve. Jobb lesz ha megnézem a telefonom. Sajnálom. Bárcsak maradhatnék.

-Semmi baj. Mondtam megértem. és nyugodtan fogd rám. Hogy egy vak embernek segítettél abban hogy megismerje a lelki társát.-mosolyogtam rá.  

Olyan édesen mondta, felnevettem, egyből kiment belőlem a feszültség. Megnéztem a telefonom; 34 nem fogadott hívás, 13 új üzenet. Az üzeneteket olvasva bűntudatom támadt, hyungjaim mind szörnyen aggódtak,mi lehet velem,miközben én megjártam a mennyeket. Gyorsan írtam egy üzit,hogy minden oké,s hamarosan megyek és hogy bocsi. Aztán magamra vettem a ruháimat. Key-hez fordultam.

 -Szeretnél itt maradni,vagy inkább vigyelek haza? 

-Hát szeretnék hazamenni ha nem gond otthon legalább nem verek le semmit mert tudom mi hol van. Tudod ott már tudom,hogy kettő lépés előre és egy balra ott a fogas és egy lépcső. és így tovább. És ha odaadod a ruháimat gyorsan fel is öltözöm .-nevettem 

Hát persze,gondolhattam volna. Gyorsan összeszedtem a cuccait és némi nevetgéléssel tarkítva segítettem neki beléjük bújni. Kicsit lassan ment,mert folyton csókokat loptam tőle. Aztán beírtam a telefonomba a számát és elindultunk vissza a valóságba. 

Monster (Optional Biast)

Mindig ott leszek amikor szükséged van rám! Most is itt ülök melletted és a szívedet szorongatom. Tudom ,hogy fáj hiszen itt zokogsz de hidd el egy idő után már megszokod a jelenlétem. Tudom utálod, de csak én vagyok itt neked.Hányszor hagytak már cserben a nők? Hányszor mondtad azt, hogy  nem érdekel senki? Én mégis itt vagyok melletted. Fájdalommal kommunikálunk egymással. Így tartottuk egymást életben .Lassan eldőlsz a kanapén és sírva álomra hajtod a fejed. Egy szebb jövőt álmodsz ahol engem elfejetesz. Én csak csendben ültem melletted és néztem ahogy alszol. Az álmaidat meghagytam neked. Hiszen álmodozni mindenkinek kell. Még a megtört szívű embereknek is. Rengeteg ilyen emberrel találkozol az utcán, csak te nem ismered fel őket. Én viszont rengeteg testvéremmel találkozok ezáltal, akik ugyan így szenvednek mint én. Gyűlöljük magunkat, talán még jobban mint ti. Csörög az órád lassan felkelsz és álmosan nyitogatod pilláidat. Körbenézel de nem változott semmi. Még mindig én vagyok itt. Vállaidra teszem kezeimet és a szemedbe nézek. Tudom hogy te nem látsz de én így is azt érzem hogy te látsz engem és a fájdalom mögött érzed a jelenlétemet. Szemeid lehunyod és egy könnycsepp gördül végig arcodon melyet próbálok letörölni, de mindhiába. Csak még nagyobb  fájdalmat okozok neked. Elvonulsz a fürdőbe. és otthagysz engem. Attól hogy én vagyok a fájdalom és rengeteg testvérem van attól még a Magány rám is rám telepszik.De a Sors irányít mindent, és mindenkit. Ő sokkal nagyobb úr mint én. Csörög a telefonod. A srácok hívnak hogy hol vagy már. Te kisietsz a fürdőből és mosolyogva felveszed. Elmondod hogy rögtön ott vagy és hogy sietni fogsz.  De én nem akarom hogy siess, mert ha ma kilépsz innen akkor...akkor már nem kellek neked többet. Hiszen Ő ezt így tervezi. Amint kilépsz az ajtón elintézi hogy az események sorozata úgy következzenek be, hogy te ne éld meg a holnapot. Próbállak visszatartani. erősen szorítalak magamhoz érzem hogy fáj, hogy meg tudnál halni de te mosolyogsz és kilépsz az ajtón. Ott csimpaszkodok rajtad és nem engedlek el. Még nem késő, talán még vissza tudsz lépni a sorsod elöl. De te csak mész előre mint a katona a harcmezőn, akit már számtalan helyen megsebeztek. Gyalog mész,mert az autód nem indul. A cég nincs messze így tudod, hogy csak fél óra lesz a késésed. Vagyis jobb esetben. Lassan sétálsz hisz a fájdalom oly mértékben eluralkodik rajtad, hogy alig bírsz mozdulni. De ismételten meglepsz hiszen tovább sétálsz meg sem állsz. A testvéreim csak szomorúan nézik ahogy beléd csimpaszkodva üvöltöm hogy fordulj vissza. Lelépsz a járdáról, már mindjárt beérsz csak egy kicsi. És ekkor váratlanul feltűnik egy kocsi. te nem veszed észre mert elvagy foglalva a fájdalommal. Én rögtön leugrom rólad de ekkor már késő. Az autós nem állt meg.Kíméletlenül áthajtott rajtad. Ott térdelek melletted. Te még élsz. Végigsimítok összetört arcodon és te Rám nézel. Tekinteted enyémbe fúrod és elmosolyodsz. Tudom hogy ez már számodra a vég. Hiszen megláttál. Ajkaidra nyomok még egy utolsó csókot és mind a kettőnk lelke az égbe száll.