Barátságok 1 rész.

Három éve éltem egy eldugott helyen egyetlen egy ház mellett.A szomszédaim összesen öten vannak. Hisz pont a Shinee kapott mellettem helyet. Vicces az egész hiszen ezalatt az idő alatt észre sem vették,hogy valaki lakik mellettük. A szobámban egyetlen kép kapott helyet.Történetesen a csapat dívájáról Kibumról. Tudom kicsit talán idiótának tűnök de én teljesen beleszerettem mikor megláttam. Fura volt hogy itt lakik mellettem mégsem tudja hogy létezem.
-Gyere démon menjünk sétálni-szóltam a két éves Husky kutyusomnak aki örömmel kezdett vakkantani. Rácsatoltam a pórázt és kiléptünk a házból. Gondosan bezártam az ajtót mire drága kutyusom vad ugatásba kezdett. Megfordúltam és láttam hogy egy autó áll meg a fiúk lakása előtt. Ezek szerint ma korán végeztek. Kutyusom el kezdett húzni,és én hiába próbálkoztam nem bírtam visszatartani.
-Héé Démon állj már meg kérlek szépen-könyörögtem hangosan neki de mind hiába. A póráz vágta a kezemet így kénytelen voltam elengedni. Amint megérezte hogy nem fogom vissza nekiiramodott és az épp kiszálló Maknee-ra vetette magát. Eszeveszetten kezdtem rohanni hogy Démon ne nyomja agyon a törékeny fiút.
-Aigoo de buta kutya-rángattam le a megszeppent fiúról a hiperaktív ebet.-Nagyon sajnálom. Nem tudom mi ütött ma belé.-szabadkoztam miközben ő feltápászkodott a földről.
-Tiszta nyál lettem-nyafogott mire én csak lehajtottam a fejem és a botcsinálta ebre néztem aki kölyökkutya szemeket meresztett rám.
-Ezért még számolunk ifju úr-mondtam dühösen a kutyának. Időközben az összes tag kiszállt a kocskból és röhögve nézték Taemin szenvedését.
-Nyugi csak mosakodj meg nem halsz bele. Hiszen neked is vannak kutyáid-Röhögött Onew.
-De azok az enyémek ezt meg isten se tudja honnan szalasztották.-felelte bunkón és az én kisfiamra mutogatott.
-Öhm már megbocsáss Lee Taemin De az Én kutyámat a  szomszédodból szalasztották. Fajtiszta Husky törzskönyvezett be van oltva.És mégegyszer ne merj így beszélni róla mert harapni is tud de én mégrosszabb leszek.-szemeimmel ölni tudtam volna. Nekem már csak ez a kutya maradt és nem szeretem ha bántják.
-Nekünk van szomszédunk?- kérdezte Jonghyun kikerekedett szemekkel
-Ezek szerint igen. De mi a neved?-kérdezte Minho
-Lee Minyoung és ő a kisfiam Démon.-nyújtottam a kezem feléjük amit el is fogadtak.
-Mióta laksz itt?-kérdezte Kibum
-Ma pontosan három éve-mosolyodtam el szélesen mire csak hitetlenkedő pillantásokat kaptam.
-Jinki hyung három éve él eme bombázó a szomszédban és én csak nem is tudtam?Milyen világban élünk mi?-akadt ki Joghyun mire Kibum nyakonvágta.
-Nincs kedved bejönni egy teára?-kérdezte mosolyogva mire a szívem kiakart ugrani a helyéről.Éreztem,hogy elpirultam de egy aprót bólintottam.
-Ugye nem baj ha a kutya is jönne?
-Dehogy is csak ne engedd Taemin közelébe mert még a végén Hisztirohamot kap.-nézett szomorúan Onew a makneera.
-Nem is-duzzogott az említett
Lassan elindultunk befelé. Az előszobába érve levettük a kabátjainkat és a cipőinket. A nappali igen tágas volt és halvány kék szinben pompázott. Minden a helyén volt.
-Nagyon szép a lakásotok. Tetszik a szine a nappalinak.
-Köszönjük ez Kibum ötlete volt, szerinte nyugtató szín. -magyarázta Jonghyun kedvesen.
-Gyere foglalj helyet a kanapén pár perc és hozom a teát-mosolygott Kibum. Úgy tettem ahogy kért eközben Démon is elhelyezkedett a lábamnál és éberen figyelte a fiúkat.
-Mesélsz magadról?-kérdezte félénken Taemin.
-Mit szeretnél tudni?-néztem rá kedvesen
-Hány éves vagy? Kivel laksz együtt? Van barátod? Mit dolgozol? Szüleid mivel foglalkoznak?-záporoztak a kérdések a fiatalabb szájából.
-23 éves vagyok, Démon a lakótársam, egy reklámcégnél dolgozom,jelenleg egyedülálló vagyok és már egyetlen rokonom sem él-halkultam el a végére és elkezdtem démont simogatni.Valahogy ez a cselekedet mindig megnyugtat.
-Sajnálom.De barátaid azért csak vannak?-hozott vissza az elmélkedésből Onew
-Barátok? azok csak azoknak járnak akik megérdemlik, és én nem tartozom közéjük-feleltem halkan
-Ne butáskodj a barátokat mindenki megérdemli még a legrosszabb ember is.-jött be a nappaliba Kibum egy tálcával rajta 6 gőzőlgő bögrével.- Hiddnel én is éreztem ezt és nézd meg 4 igaz barátot kaptam. Majd mi leszünk a barátaid-nyújtotta felém az egyik bögrét egy ellenállhatatlan mosoly kiséretében.
-Köszönöm -teljsen elérzékenyültem eme szavak hallatán melyet hűséges társam megérzett, rám nézett és vakkantott egyet.
-Én is szeretlek Fiam-nevettem rá-És meséltek nekem milyen ez az élet?
-Nehéz. De boldog. Hisz mind ezt akartuk. És itt vagyunk már 6 éve-mosolygott Minho. Mindanyiukon látszott, hogy boldogok.
-Köszönöm a vendéglátást de nem szeretnék tovább zavarni. További jó pihenést és ha kell valami gyertek nyugodtan-álltam epfel és idúltam meg kifelé.
-Héé nem zavarsz de menj akkor és majd meglátogatlak.-jött utánam kedvesen Kibum.Amikor kiléptem az ajtón ő megfogta a kezem és visszahúzott magához egy ölelésre.

Life.

Azt hittem,hogy 8 év elegendő lesz ahhoz,hogy felépűljek. De nagyon is tévedtem. Mindenki életvidám lánynak gondol,de belűl össze vagyok törve. Sose leszek már épp. Ő tette ezt velem. Senki sem tudott semmiről így egyedűl cipeltem a terheimet. Most is a "barátnőimmel" kell lennem. Ez annyit tesz mosolygok és azt a látszatot kelti, hogy boldog vagyok. Mindenki ezt hiszi hiszen senki sem akar olyan mélyen megismerni,hogy tudják a titkaimat. Fárasztó de egyben jó dolog is.Így senki sem kezd el sajnálni. Végre vége a mai programnak.Irány hazafelé, az üres lakás mint mindig csábítóan hívogat. Lassan sétálok a sötét utcán, ember már alig jár erre. Élvezem a csendet. Valahogy mindig ia a magaménak tudtam,hiszen ilyenkir lehettem önmagam.Ilyenkor nem tudott senki sem bántani.
-Szia csinibaba mit keresel ilyenkor egyedűl?-jött egy hang mögülem. Nem volt józan.Ezt már az első szyvából tudtam. Nem álltam meg mentem tovább de nm sejtettem hogy a következő sikátorból még két ember elém lép.
-Ne siess angyalom.Mi csak mátszani szeretnénk-röhögött perverzen az egyikük.
-De én nem arok maguktól semmit és ha most megbocsájtanak-léptem el mellőlük de visszarántottak
-Mondtam hogy itt maradsz te kurva.Srácok vigyétek be-mutatott a sikátorra-majd vetköztessétek le. Játszunk egy kicsit.-röhögött majd a két fickó elkapott és bevitt a mocskos sikátorba és leszaggatták a ruháimat. Féltem.Most újra megtörténik. Ezt nem fogom kibírni. Beugrott egy emlék a 8 évvel ezelőtti alkalomról is.
-Szia törpe megjöttem.-jött be imádott nagybáttyám.
-Szia.Mi jót hoztál nekem?-kérgeztem csillog3ó szemekkel.
-Semmit ma elviszlek egy hétvégére. Szálloda állatkert meg minden Na? benn vagy?-kérdezte
-Igeeen-ugrottam a nyakába. Gyorsan összepakoltunk majd indúltunk is. Akkor még nem gondoltam hogy életem egyik legrosszabb élménye lesz. Ugyan is Szeretett nagybáttyám azon az éjszakán megerőszakolt.

-Kérem engedjenek el-Sírtam fogvatartóimnak.
-Jajj ugyan kedvesem nem fog fájni hogyha nem tiltakozol és csendben maradsz. Mert ha sikítsz kinyírunk-suttogta a fülembe mire én elkezdtem sikítani. Hiszen ha megteszi nem tudnék élni ezek után és én magam tenném meg. Éreztem ahogy egy kéz csattan az arcomon de tovább sikítottam. És éreztem ahogy valamit beledöfnek az oldalamba. Ezután csak zsibogást éreztem.
-Kellet neked te ribanc. Menjünk srácok ez úgy is megdöglik.-rúgott belém majd ejtett rajtam még pár vágást. Így legalább többet nem kell szenvednem. Lassan csukódtak le pilláim így kimélve meg a további szenvedéstől.

The Loneliness

A magány farkasa zihál
egy látomás nagyot kiált:

Légy erős és menj tovább!
...de én csak csendesen elmerengek,

hisz megvívni csatát elveszetten,

 nem lehet

A Magány 

A Boldogság

Újra egyedül vagy. Mindenki magadra hagyott. Szánalmas a magány nem gondolod? Mert én nem szeretem. Hiába saját magát az ember sem szereti. Ne sírj kis törékeny lény ezt nem lehet elviselni. Válladon ül a kis manó a Fájdalom. Amilyen kicsi olyan nagy erővel bír, és elviselhetetlenné tesz engemet. Pedig a magány jó is szokott lenni nem? Én nem bántok senkit de mégis mindenki rám haragszik. Nézd elaludtál.Lassan hogy fel ne ébredj lesöpröm a válladról a gonosz kis  lényt. Ugye jobb? Megmondtam. Reggel mikor felkelsz jobban leszel majd hiszen én majd vigyázok rád. Nem engedem a közeledbe a Fájdalmat. Szárnyaimmal védelek mint erős férfikarok de mindezt  oly gyengéden mint a szeretők teszik. Olyan nyugodt vagy mikor alszol. Egy szebb jövő igaz? Milyen kis naivak az álmok amiket a tudatalattink rendez nekünk. Olyan boldogok,olyan felhőtlenek... Szerelmesek... Álmodban is sírsz? Nem lenne szabad. Végig simítok arcodon és te felijedsz. Álmosan nézel körbe de nem látsz senkit. Vállat vonsz majd a konyhába battyogsz a reggeli kávéért. Jólesően kortyolgatod a keserű nedűt közben magadban engem gyűlölsz. Bár  elmehetnék, bár tudnék jobbat adni nálam de ez nem megy. Amíg meg nem találod a másik feled.Addig viseljük el egymást. Munkába indulsz. Ma veled tartok én is.Megnézem hány testvérem él jelenleg az utcákon. Talán találkozok a kedvesemmel is. Tudod ő a Boldogság. Sanyarú sors a mienk. Hisz ahol az egyikünk megjelenik ott a másik eltűnik. Nézd de sok testvérem van jelen a mindennapokban. Nem is gondoltam volna.  És mégis pont úgy mint te magányosan érzem magam ebben a tömegben. Hogy miért? Mert engem erre teremtettek. De téged nem.Téged arra hogy Szeress.  Keresd meg azt az embert aki el tud engem küldeni. Aki nélkül nem tudsz élni.Azt mondod nehéz? Szerintem nem. Már meg is történt? Pedig csak egy pillanatra néztem félre. Jól választasz. Hallom hogy dübörög a szíved, és megjelenik ő. Milyen gyönyörű is pedig utoljára 3 éve engeded magadhoz közel. Akkor én most megyek. Majd talán találkozunk az  évek elmúltával. Viszlát szerelmem légy mindig Boldog.