Sajnálom.(Luhan Xiumin említésként.)

Amikor a legnagyobb szükségem
van valakire, senki nincs, akivel
meg tudnám beszélni a
problémáimat. De én nem is
akarok folyton panaszkodni,
másokat terhelni, viszont mindent
lenyelni még rosszabb.
Nem tudom megkülönböztetni mi
a jó, mi a rossz… nem tudom
megtenni, amit a szívem diktált,
mert az agyam teljesen mást
mond. Most adjam fel? Ami nem
megy, ne erőltessem? Várjam,
hogy minden az ölembe
pottyanjon vagy küzdjek azért,
amit szeretnék? Minden ellent
mond saját magának és így
teljesen összezavarodik az ember.
Miért nincs senki, aki meghallgat?
Miért nincs(enek) most itt az(ok),
az ember(ek), aki(k)re mindig
számíthatok? Most van rá(juk) a
legnagyobb szükségem, de ő(k) ezt
nem is sejti(k). Elhagyatottan kell
megvívnom magammal a csatát,
de én nem akarom, hisz egyedül
nem megy, túl gyenge vagyok
hozzá. Szükségem van valakire, aki
megnyugtat, aki meghallgat, aki
ismer és tudja jól, min megyek
keresztül. De az ilyen embereket
nem tudom most elérni és nem
tudom mi tévő legyek, nélkülük
teljesen tanácstalan vagyok.
Igazán megérezhetné valaki, bárki,
hogy mekkora felfordulás van a
lelkemben, és hogy ezért
segítségre van szükségem. Igazán
észrevehetné az élet, hogy mindig
csak engem szívat és semmi jót
nem akar adni nekem… Már pedig
azt hiszem, ha így folytatódik
tovább, én már nem kérek belőle.
Nem tudok már örülni az apró
dolgoknak, nem tudom már
eljátszani a felhőtlenül boldog
lényt, nem tudom elhitetni már
mindenkivel, hogy jól vagyok és
erős leszek, mindent átvészelek.
Már nem megy… eddig bírtam, és
várom, hogy vége legyen. Várom,
hogy vége szakadjon mindennek.
Bár tudom, lehetne ennél is
rosszabb az életem… lelkileg
viszont teljesen elrohadok, mert
már nem bírom elviselni a
fájdalmat, amit régóta a szívemen
hordozok.
Valaki figyelhetne végre rám, vagy
csak szorosan magához ölelhetne,
és nem engedne el, amíg nem
nyugszom le és nem áll el
könnyzáporzuhatagom. Valaki
végre, igazán, tényleg
észrevehetne engem és
foglalkozhatna egy kicsit… VELEM!

Miután megírtam a levelet, kitöröltem szemeimből a könnyeket és kisétáltam az ajtón.  Életemben nem fájt még így semmi.  Fájt, hogy egyedül hagyott. De mégis nem bírtam elmenni hogy ne búcsúznék el tőle.
Minseok remélem boldog leszel egyszer nélkülem.
Amint elhagytam közös lakásunkat , rámtörtek az emlékek. Nikor kázen fogva sétálgattunk az utcán, vagy mikor bejelentettük a srácoknak, hogy mi együtt vagyunk.
Mennyit nevettünk és sírtunk együtt, mennyi forró ájszakát éltünk át. De enbek így kellett lennie.

My Angel. (Bts Suga.+18)

Eddigi életem alatt láttam,és hallottam az angyalokat. Ők voltak az én barátaim. Eddig összesen öt angyal volt az életemben. És most az őrangyalommal tengetem mindennapjaimat.
-Jó reggelt Soojin-kiáltott a képembe YoonGi.
-Hagyj aludni-mondtam a másik oldalamra fordúlva.
-Ne aludj! Kellj fel-kiabált míg mindig,de azért bebújt mellém az ágyba. Ezt kihasználva mellkasába fúrtam a fejem. Szerettem mikor érinthettem hiszen ezt ritkán engedte meg!-Na prücsök keljél ne aludj.-suttogta a hajamra
-Prücsök??? Hányszor mondjam, hogy ne hívj így-löktem ki az ágyból. Durrogva ugrottam ki én is majd hozzávágtam az eddig testemet takaró ruhadarabot.Előtte sosem voltam szégyenlős, valahogy nem zavart. A fürdőbe érve megengedtem a vizet majd alsónemümből kilépve a kellemes vizsugár alá álltam. Ajkaimat egy jóleső sóhaj hagyta el. Percekig csak élveztem ezt a fajta kényeztetést,majd tusfűrdőmért nyúltam de az nem volt sehol.
Csak egy ember illetve angyal képes úgy meglopni hogy nem veszem észre.
-Yoongi te enyveskezű idióta.-kiabáltam-add vissza a tusfűrdőmet!-válasz helyett azonban egy kéz siklott a derekamra.
-Majd én megmosdatlak-suttogta a fülembe- olyan régóta vágyom arra hogy érezhesselek-hangjából kihallottam az elfolytott szenvedélyt. Ezt tettével is bizonyította, kezét oldalamon a mellemre vezette fel melyeket óvatosan megmarkolt.Jóleső sóhaj hagyta el párnáimat.
-Tudod,hogy én is szeretném de nem kockáztatom,hogy a pokolra kerűlj.-fordúltam szembe vele, bár ez nem bizonyúlt túl jónötletnek- te is tudod, hogy mindennél fontosabb vagy nekem. És ezért nem engedem,hogy a pillanatnyi gyengeség és a hormonjaid elvegyék az eszedet.-suttogtam majd kiléptem a kabinból és törölközni kezdtem. Annyira fájt, hogy nem lehettem vele.De inkább én szenvedjek minthogy ő a pokolba kerűljön.
-SooJin kérlek! Ezzel csak kínzol. Te is kívánsz engem! Érzem.-keze lassan simogatta a vállamat. Nem gyengűlhetek el. Erősnek kell lennem. Kiszakítottam magamat kezei közűl és öltözni indúltam. Természetesen ő nem jött utánam. Mikor felöltöztem besiettem a fűrdőbe, de YoonGi sehol sem volt.Megértettem,hogy nem akar velem beszélni. A helyében én is ezt tettem volna.
Lassan elindúltam a boltba. Két órámba tellt mire mindent megvettem.
Bevásárlás után egyenesen haza indúltam. Féltem hogy YoonGi nem jön vissza. Nélküle az életem sivár lenne. Alig fél óra alatt hazaértem a két jól megpakolt szatyorra. A házba belépve gyönyörű látvány fogadott. Az egész  lakás gyertyafényben fürdött. Lassan lépkedtem befelé mindent jól szemügyre vettem, a szatyrokat a konyhát és a nappalit összekötő pultra tettem így indúltam a szoba felé melynek ajtaja résnyire nyitva volt.Óvatosan nyitottam ki és még a légzésem is elakadt. Egy hatalmas
rózsacsokor a szoba közepén az ágyon rózsaszírmok az ágy mellett meg az én angyalom talpig fehérben állt ketében egy szál rózsával.
-Üdv itthon édes szerelmem.-lépett elém és egy puszit adott ajkaimra.
-Ez.... Ezt hogy és miért?-kérdeztem megszeppenve.
- Elintéztem, hogy mi ketten büntetlenűl lehessünk együtt.-tágra nyílt szemekkel néztem rá. Nem értettem mire is akar kijukadni-Feladtam az angyallétet. Értünk!-tiltakozni sem maradt időm már ajkaimat vette bírtokba. Mire felfoghattam volna, hogy ő már ember addigra már egy szál bugyiban feküdtem az ágyon. Forró lehellete nyakamat csiklandozta. Meztelen hátát simogattam,hiszen ő is levetkőzött.
-Tudod a szerelem mindenre képes. Még a halhatatlanság lemondására is. -suttogta a fülembe majd lehúzta rólam az utolsó ruhadarabot is.
Kezét hasamra tette myjd lassan tolta lefelé szemérem dombomra. Lélegzet visszafolytva vártam hogy folytassa. Mikor megéreztem, az egyik érzékeny pontomnál felnyögtem. Egy szexy mosolyt villantott rám majd egy úját lassan belémvezette. Ajkaival mellemet kezdte kényeztetni. Hajába túrtam és halkan kezdtem nyögdécselni tudtára adva hogy jól csinálja. Éreztem hogy testem már igen csak készen áll rá, így gyorsan fordítva a helyzetünkön kibújtattam az alsójából és óvatosan magamba vezettem hatalmas férfiasságát. Pár pillanat után mozogni kezdtem. Nem siettem el a dolgot ami neki nem tetszett annyira. Mellkasát simogatam és karmolásztam miközben ő a derekamat simogatta majd gyengéden de határozottan kezdett el irányítani. Gyorsabb ütemre kéztetett, bár igazán nem bántam. Éreztem, hogy férfiassága lüktetni kezd, így méggyorsabbyn kezdte a tempót diktálni. Ennek hatására hüvelyem összerándúlt férfiassága körűl, és mint a jól összeszokott szeretők,egyszerre léptük át a gyönyőr mámoros kapuját.
- mégh mindigh idiótánakh tartalak. De köszönömh-lihengem a mellkasára dölve.
- szeretlek-ő csak ennyit mondot. Többet nem is kellett.Ebben a pillanatban tudtam, hogy akárhogyis legyen az életben csak is őt fogom szeretni!