It was only just a dream ...

„-Mondtam már hogy szeretlek? – kérdezte a fiú míg lágyan végig simított a lány arcán.

-Nem is tudom.. – gondolkozott el – azt hiszem még nem – rázta meg játékosan a fejét.

-Te kis gonosz, na várj csak – térdelt fel a fiú s a lány oldalához érve csikizni kezdte, mire ő hangos kacagásba kezdett.

-Neee, kérleekh.

-Kérem a varázsszót – mosolygott a fiú közel a lány arcához, de a lány nem válaszolt. Ehelyett elkuncogta magát  és a fiúnak több se kellett ugyan ott folytatta a csikizést, ahol abbahagyta a varázsszó hiányában. A vékonyka nevetés hangja már beharsogta az egész környéket.

-Jó,, okéh..csak.. fejezd bee – szűrte ki magából nehézkesen, mire a fiú kínzása enyhülni kezdett. A lány két keze közé fogta a fiú arcát s egy apró csókot lehelt telt ajkaira – Szeretlek – mondta fényesen csillogó íriszeibe, amit a lenyugodni készülő nap narancs és vörös színben pompázó fénye világított meg. Majd gyengéd falatnyi csókok követték egymást sorban, ezt követően a fiú a lány mellkasára hajtotta fejét. Ujjaikat összekulcsolva figyelték a lemenő világítótest szépségét, ami a víz lágyan sodródó hullámain tükröződött. Testük a felmelegedett homok szemcséi között nyugodott, s néha egy-egy sirály hangja olvadt össze az óceán hangos morajával. A lány a szabad kezével hol a fiú selymes dús haját, hol bársonyos arcbőrét simogatta folytonosan. Mintha megállt volna az idő abban a minutumban, nem létezett számukra semmi, csak is egymás. Kis idő múltán a fiú felemelte fejét a lány egyenletesen dobogó szívéről és a homokba könyökölt, gyönyörködve pásztázta végig a lány boldogsággal teli mosolygós arcát, majd ajkait lágyan hozzá érintette homlokához egy puszi erejéig s végül elvesztek egymás tekintetében, míg kezük még mindig össze volt kulcsolva. Perceken keresztül figyelték a másik legapróbb arcrezdülését. Ott és akkor nem volt szükséges egyetlen szóra sem. A tettek és mozdulatok mindennél többet jelentettek. Ha lehetne sem létezhetne tökéletesebb pillanat. Az egész helyzet olyan hatást adott akár egy festmény, egy mesébe illő csodás festmény a legfinomabb ecsetvonásokkal díszítve. Ahol két szerelmes fiatal némán egymás arcát fürkészték naplementével a háttérben. Megszűnt kettőjük körül a külvilág. Csak a fiú és a lány, senki más. Csak ők, ketten.  

-Életem legjobb döntése voltál – suttogta közel a lány ajkaihoz majd egy édes puszit nyomott rájuk, mozdulatát megismételte még egyszer, majd megint újból. Végül érzéki csókba forrtak össze , ajkuk lomhán játszadozott egymással, míg a lány karjait felvezetve a fiú nyakára körülfonva közelebb vonta magához. Abban a csókban benne volt minden, amit egymás iránt éreznek. Bizalom, önzetlenség, boldogság és persze legfőképp felhőtlen szerelem.” –Bzzzz *ébresztő óra csörgés* Az a bizonyos hang, ami elválaszt minket a saját magunk által elképzelt kis fantázia világtól.  Ahol minden úgy történik, ahogy mi szeretnénk. Ott nincsenek kikötések, nincs aki megszabja képzeleteink határait. Az álmok az elfojtott vágyak megnyilvánulásai. Olyan vágyaké, amiket szeretnénk beteljesíteni, legyen az elérhető vagy akár még elérhetetlen is. Többek között az álmaink még a rejtett titkaink hordozói. Minden mese egy rejtekhely. A fantázia köntösébe burkolt, életbevágóan fontos titok. Mikor felébredünk és arra eszmélünk hogy mind ez amit eddig átéltünk csupán álom volt megpróbáljuk felidézni még mielőtt veszni hagynánk őket. Majd mikor újra eljő az éj reménykedve bújunk ágyunkba, hátha újra álmodjuk, vagy legalább eddigiek folytatása elménkbe kúszik míg alszunk. Vannak emberek, akik a saját álmaikba, saját fantázia világukba menekülnek. Akik alig várják azt a percet hogy haza érjenek egy nehéz nap után és végre álomra hajtsák fejüket, ezzel elterelve gondjaikat, fájdalmaikat. Az álmok valóra is válhatnak, különben a természet nem ösztönözne bennünket arra, hogy álmodjunk. Így hát álmodj tovább és láss meg minden pici csodát. Élj úgy a perceken át, hogy egy nap a világ.

~ HyeSu

This night waits only for your desires [ Zico +18]

Nyúzott testemet vonszoltam volna a fürdőbe hogy vegyek egy frissítő zuhanyt majd ledőljek a mai nehéz nap után, de még mielőtt eljutottam volna úti célomig valaki igen csak ráült a csengőre. Már egy perc nyugta sem lehet az embernek?

Kinyitva az ajtót 6 fülig érő vigyorral találtam szembe magam. Minden szóbeszéd nélkül berontottak és birtokba vették a nappalit.

-Ti meg? Mi a francot csináltok? – értetlenkedtem felháborodva.

-Hát már el is felejtetted tesó hogy mit beszéltünk meg mára? – mondta miközben elterült a díványon Jaehyo. Eltöprengtem magamba mire is kéne emlékeznem, annyi munka van mostanában hogy mindent elfelejtek negyed óra alatt. De halványlila gőzöm se volt hogy mire gondolnak a fiúk.

-Ne ácsorogj már ott, inkább készülődj – parancsolt rám hirtelen B-Bomb –  többség szavazattal eldöntöttük hogy az Eden-be megyünk.

-Aaajjj! Most komolyan bulizni akartok? – nyavalyogtam egy sort. Semmi kedvem nincs most hozzá, csak egy kis pihenésre és nyugalomra vágyódom inkább.

-Már lebeszéltük úgyhogy jössz és kész. Egyébként MinSeo-ék is ott lesznek. Úgyhogy gyerünk kapkodd magad – zárta le a témát Ukwon majd a hűtőhöz sietett.

-Jól van, legyen. – dünnyögtem ezzel beleegyezve kedvtelenül. Amíg letusoltam addig a többiek a nappaliban nyüzsögtek tovább. Kevesebb mint tíz perc alatt végeztem, gyorsan magamra kaptam valamit ami egyből a kezem ügyébe került, ez esetben egy sötét farmer és egy világos póló pár kiegészítővel kísérve. Belőttem a hajam, agyon fújtam magam parfümmel és unottan kicsoszogtam a srácokhoz.

-Így megfelel? – kérdeztem cinikusan.

-Egy mosoly, egy feles és már teljes is lesz a kép – öntött ki hét feles whiskyt Kyung – na gyerekek, öntsünk először a garatra.

Odaviharzott mindenki majd koccintás után pillanatok alatt lehúztuk azt. Először hirtelen majdnem kiköptem a belem, rájöttem hogy elszoktam a whiskytől. Összekaptuk magukat, hívtunk taxit és már útnak is eredtünk a klub felé. A kocsiból kilépve fülemet egyből megütötte a szórakozóhelyből kiáramló hangos zene. Nagy lehet a buli ha már itt kint is kígyózó sorokban állnak az emberek csak hogy bejuthassanak. Persze nekünk eszünkbe sem állt köztük várakozni, nekünk ott van a V.I.P. bejárat. Belépve már javában őrjöngött a tömeg. Első utunk a bárpulthoz vezetett hogy még jobban rádobjunk a hangulatra. Amint odaértünk láttuk hogy a pult egyik végében egy csapat lány tornyosult, szám szerint négy.

-No lám csak kik vannak itt? – közelített egyikőjük felénk miután észrevettek minket.

-Minseo! Na mi a helyzet? Rég találkoztunk – lépett előre Taeil, megölelték egymást majd a többiekkel együtt mi is követtük példáját.

-Rég ám. Fő érdem Ukwon-nak, ő szervezkedett – kacsintott az imént említett személyre, amíg sorba üdvözöltük a többi négy lányt. Őszintén hiány érzetem volt, keveselltem ezt a négyest, de kapásból beugrott hogy ki nincs itt.

-_________? Ő nem jött? – kérdeztem Minseo-t míg körbenéztem hátha meglelem, de színét sem láttam.

-De jött, csak elugrott valamerre, de rögtön jön – válaszolt is rögtön.

-Oké, köszi.

Öt percbe sem telt bele, de egy táncikáló kis hölgy közeledett felénk. Még ekkora tömegben is könnyedén ki lehet szúrni ______-t, mivel a koreai mellett egy kis európai vér is csörgedezett ereiben, így különleges arcvonásait milliók közül is fel lehet ismerni. Amint megpillantott minket egyből megcsillantotta gyönyörű mosolyát.

-Sziasztok! Bocsi hogy késetem csak összefutottam egy ismerőssel – hadarta körünkbe érve. Mint mindig, most is jól kitett magáért, egy jól testhez simuló tört fehér kivágott felsőt viselt mini shorttal és magas sarkúval.

-Helloo Zico papa – kuncogott ölelésem közben.

-Ezzel még mindig nem vagyok kibékülve – sandítottam rá egy apró szúrós tekintetet.

-Nem baj, majd hozzászoksz – mosolygott önfeledten, arcán jól kivehető volt hogy ivott már egy pár pohárral – nah és mit iszunk? – dörzsölte össze tenyereit.

-Szerintem te már semmit – hecceltem vele már csak a Zico papa miatt is. Lassan felém fordította fejét durcásan, amit a testével követett, átfont karokkal a melle alatt, ami így meglehetősen jól mutatott.

-Még alig ittam valamit – flegmázott aranyosan. Megráztam vigyorogva a fejem majd mindenki kikérte az italát és megindult a nagy csapat fel a V.I.P. részhez, ahol betámadtuk a legnagyobb boxot. Beszélgettünk, nevetgéltünk, hülyültünk, amit ilyenkor szokás tenni. Nagyjából a harmadik-negyedik kör pia utána lányok elmentek táncolni velük tartva Taeil és B-bomb is. Férfias kényszeremnek nem mondhattam nemet, ezért automatikusan a pillantásom ______ fenekére szegeződött mikor távoztak.

-Jó mi? – szólalt meg egyből Jaehyo, miután ható távolságon kívül kerültek.

-Hogy mi? – kaptam értetlenül a fejem kizökkenve bámészkodásomból.

-Mondom, jó az ütközője mi? – erősítette meg kérdését kimérten.

-Te miről beszélsz? – ignoráltam az előzőeket, bár egy kicsit rá is játszottam mintha nem tudnám mire érti.

-Jól van, ne add már a hülyét. Láttuk hogy az előbb eléggé megstírölted _____ hátsóját. Még csak le sem tagadhatod – szólt most már közbe Ukwon is. Válaszra nem méltatva magam csak kaján vigyorra húztam szám – Ó, úgy látom Zico papa számára eljött az idő.

Esett le végül neki, szinte hallottam ahogy koppan. Tudták nagyon jól hogy amikor megismerkedtünk a csajokkal már akkor szemet vetettem a félvér gyönyörűségre. Csak eddig arra vártam hogy közeli bizalmas viszonyba kerüljünk hogy aztán magam alá gyűrhessem, aminek úgy érzem most eljött a megfelelő alkalma. Egy utolsó pohár vodka legurítása után mi is lekószálódtunk a többiekhez, akiket ismételten a bárpultnál találtunk meg, amint egy újabb adag alkoholt borítanak magukba.

-Nah a kis alkoholista – léptem oda ______-hoz/hez miután egy mozdulattal kiürítette a poharát.

-Shhhh – tette mutatóujját a számra buján. Jócskán eláztatta már magát. Majd vissza lépdelt a tánctérre. Amíg a pihenő társasággal dumálgattunk fél szemem _______-n tartottam hogy ne tévesszem szem elől. Ahogy ott ringatta magát, dobálta haját előttem nem bírtam magammal, lépnem kell különben úszik az egész. Kivárva a megfelelő pillanatot mögé osontam, kezeimet derekára helyeztem, amire illetődötten kapta hátra tekintetét. Amint megpillantotta szerény személyem elmosolyodott és folytatta tevékenységét. Szerencsémre pont egy simulós zene következett, közelebb vontam magamhoz és mivel ellenkezést nem mutatott így kezemet milliméterenként vezettem le egészen a combjáig majd vissza a csípőjére. Fenekét szüntelenül ágyékomnak dörzsölte. Kislány, ha így folytatod hamar el fog fogyni a türelmem! Mellkasomnak dőlve tette még szorosabbá a helyzetet. Nyakába fúrtam fejem és a fülébe szuszogtam. Bódító édes illata csak még jobban ingerelte érzékeimet. –Mondtam már hogy észveszejtő vagy? – búgtam fülébe, amitől libabőrös is lett majd hátranyúlt és ujjait hajamba túrta. Kisöpörtem haját a nyakából ezzel magam elé tárva bársonyos bőrét és lágyan belecsókoltam. Mivel kezem combján pihent így megéreztem amint lábai ettől egy pillanatra megremegnek. Nem gondoltam hogy ilyen reakciót tudok belőle kiváltani. Belülről enyhe büszkeség töltött ki. Lassan felém fordította magát, le nem véve róla kezem rögtön megtalálták helyüket formás fenekén. Felbátorodva szorosan magamhoz húztam, egyik kezét felvezette nyakamhoz, míg a másik a mellkasomon nyugodott. Ütemesen táncolt a zene lágy ritmusára, csípőink olykor-olykor egymáshoz simultak. Ennyi már bőven elég volt ahhoz hogy elveszítsem az eszem, mivel már az alkohol is erősen tombolt bennem így ez elég könnyen is ment. Fedetlen nyakára sodródott a tekintetem, amire apró puszikat leheltem a vállától kezdve az állkapcsa vonaláig. Rámarkolt pólómra,  készségesen emelte fel fejét és nagyokat sóhajtozott, amíg végig haladtam nyakán. Pár milliméterre az arcától vártam reakcióját és hívogató ajkait figyeltem. Várakozásomat meglepetésemre félbeszakította, váratlan kezdeményezésével meglepett, elsőnek ő csókolt meg. Ezt már jó jelnek veszem, nagy az esélye hogy nyert ügyem van. Az elején finoman majd egyre hevesebben faltuk egymást, míg kezem bejárta az egész hátát, combját és fenekét, amit szorgosan gyúrogattam. Éreztem hogy nadrágomban lassan kezd szűkössé válni a hely. Kezei pólóm alá tévedtek ahol teljes hasfalamat simogatta. Csípőmön löktem egy gyengét az övének jelezve ezzel a további szándékaimat mire belenyögött a csókba és mosolyra húzta száját közben. Visszajelzésként lágyan beszívta alsó ajkam, gyengéden kihúzta majd éhesen falta azt tovább. Egyik pillanatról a másikra az egyik keze lentebb kószálódott egészen ágyékomig, amit cirógatni kezdett nadrágon keresztül.  Itt már biztosra vettem hogy tuti megadja magát és belemegy a dolgokba. Több se kellett rögtön elváltam tőle egy cuppanóssal és csuklójánál megragadva húztam a kijárat felé. Útközben jeleztem a srácoknak hogy lépünk, egyből vették a lapot s elvigyorodtak. Gyorsan intettem az első taxinak, ami arra közlekedett, elhadartam a sofőrnek a címet és visszatértem _____ édes ajkaira, amin még mindig lehetett érezni enyhén az alkohol ízét.

-Hova megyünk? – lihegte számba szünetet kérve.

-Ahol nem zavarhat senki – zártam le egyszerűen és folytattam előző tevékenységem. Nehezen bírtam türtőztetni magam, nagy erőfeszítés kellett ahhoz hogy uralkodni tudjak túlfűtött vágyaimon. Megérkezve a házhoz azonnal kifizettem a sofőrt, kiszedtem a kocsiból a szépséget majd kézen ragadva villámgyorsasággal vonszoltam be az épületbe. Egymásra tapadva végül eljutottunk a liftig, ahol társaságot kaptunk és hirtelen szét is rebbentünk.

-Fiatalok – rázta meg mosolyogva fejét az illető. Miután megérkezett a várva várt felvonó póker arccal léptünk be mind a ketten az idős hölgy után. A szerkezet hátuljába  álltunk egymástól távol hogy lenyugodjunk addig amíg  fel nem érünk. Legalább is én próbáltam volna valamelyest, de úgy igen nehezen  megy hogy a száját nyalogatja és harapdálja miközben végig engem méreget szemével. Így is alig bírtam már magammal, de igazán akkor tette fel az i-re a pontot mikor megfordult és buján végig vezette kezét az egész combján  majd fenekén is.  Ha két percen belül nem jutok be a lakásba és nem érezhetem forró testét a karjaim közt száz százalék hogy szétrobbanok. Kis piszkos a drágaság, direkt húzza még jobban az agyam. Hála istennek vendégünk már a második emeletnél kiszállt, így rögvest letámadtam ______-t  úgy hogy még a levegőt is belé fojtottam.

-Egy dög vagy tudd meg! Egy alattomos őrjítő dög – ziháltam elszakadva tőle. Pajzán vigyor jelent meg arcán, de még mielőtt újra birtokba vehettem volna ajkait jelzett a lift hogy megérkeztünk. Gyorsan kihúztam őt és egészen az ajtómig toltam csípőjénél fogva, de csókolni nem csókoltam meg csupán gyönyörű arcát pásztáztam. Odaérve a lakáshoz neki dőlt az ajtónak majd megelégelve semmit tevésem felsőm nyakát megragadva magához rántott és mint egy kiéhezett vad úgy vetette magát rám. Tudtam hogy mélyen egy vadmacska rejtőzik benne, ami csak még jobban megőrjített. Vadul téptük egymás ajkait megfeledkezve arról is hogy még mindig a lépcsőházban vagyunk. Észbe kapva közben a kulcsot kezdtem el kutatni majd rögtön nyitottam is az ajtót, betoltam rajta és belülről kulcsra zártam másodpercek alatt. Egyből az ajtó melletti falnak nyomtam, nem bírtam már tovább. Itt és most érezni akarom, a nadrágom is már kis híján majd hogy nem szétszakadt. Rögvest lekaptam róla felsőjét, kezeimet domborulataira helyezve szívogattam bőrét a nyakán pár foltot hagyva magam után. Szélsebességgel megszabadítottam melltartójától is majd rátapadtam mellére, hol az egyik kényeztettem hol a másikat.     Hatalmas sóhajokat ejtve szorította karjaimat. Végig haladva nyelvemmel mellei között fel egészen a nyakáig újra kitulajdonítottam ajkait. Sietve levarázsolta rólam is a pólómat majd finoman beleharapott nyakamba, mire felmordultam. Pillanatok alatt kihalásztam apró nadrágjából. Se kedvem se idegzetem nincs már a lassúsághoz. Nadrágját rögtön követte falatnyi csipkés bugyija is.

-Ez igen – csodálkoztam el miután megéreztem hogy már igen csak benedvesedett ennyitől. Mihelyst egyik ujjamat egyből eltüntettem benne egy halk nyögés hagyta el száját. Mozgatni kezdtem először lassan felfedezve ezzel őt, majd begyorsítottam. Hirtelen vállam után kapott hogy megkapaszkodjon, fokozva ingerlését még egy ujjamat utána küldtem az előzőnek. Lábai hirtelen remegni kezdtek váratlan cselekedetemtől, így egyik lábát felhúztam derekamhoz úgy szorítottam a falhoz majd mozdulatomat egyre erősebbre vettem minél mélyebbre jutva benne. Hamar elértem hogy forró nedvét kezemen érezhessem egy hangos nyögés kíséretében. Rám esve próbált normálisan levegőt venni. Egy hosszú nyelves csók után eltolt magától, bevallom egy pillanatra megijedtem. Ha meggondolta magát vagy számára ennyi lenne az egész, akkor nem tudom mit csinálok vele. De amint pajkos mosollyal az arcán térdre ereszkedett előttem megkönnyebbültem és izgatottan vártam következő lépését. Övemet kezdte bontogatni, következőnek a nadrágom volt a célpontja majd beharapott szájjal az utolsó zavaró ruhadarabomat is eltávolította az útjából, felfedve ezzel már teljesen merev férfiasságom, ami csak az ő édes puha ajkaira vár. Ahogy kihámozott ruháimból és hogy vágyakozva szemezget tagommal csak még jobban feltüzelt. Vékony ujjait körbe fonta rajta majd kínzó lassúsággal kezdte el mozgatni kezét. Esküszöm már annyira fel voltam izgulva magától a tudattól hogy mit fog csinálni hogy azonnal eltudtam volna élvezni. Teljes hosszamon végignyalt majd hegyén megállapodott nyelvével játszadozva azzal. Ámuló tekintettel figyeltem minden egyes mozdulatát miközben végig szemembe nézett. Egyre többet és többet engedett be szájába férfiasságomból, forró ajkai és nyelve csak úgy égetve szántották végig vékony bőröm. Nem bírtam nem meg állni hogy ne sóhajtsak nagyokat. Saját tempóját tartva kényeztetett. Ahogy tagomra nyögött valahányszor azzal csak még jobban ingerelte idegszálaim. Kiszedtem arcából a kósza hajszálait, felfogtam haját s belemarkoltam  hogy jobban rálássak a szépségre. Csípőmön toltam egy kicsit mélyebbre kényszerítve magam szájában s hajánál fogva valamivel gyorsabb tempót követelve.

-Ez az bébih – szegtem hátra fejem az élvezettől, amit ez a kis dög tudott nekem okozni. Percek elteltével  kezével is belesegédkezett duplázva élvezetem.

-Uhh..a-azt a rohadth – morogtam  hangosan miközben a végét jártam már.  Még egy pár határozott mozdulatával végül magomat szájába engedtem, amit minden rossz szó nélkül le is nyelt. Letörölgetve ajkait felegyenesedett s vágyakozva várta cselekedetem. Közelebb húzva magamhoz megkapta a jól megérdemelt csókját. Hirtelen felkapva őt az ölembe a falnak döntöttem, lábait összekulcsolva dereka körül helyeztem be lassan keménységem lüktető hüvelyébe a csókunkat meg nem szakítva. Mondani sem kell hogy milyen felemelő érzés volt végre őt így érezni. Lassan kezdtem el ki-be mozgatni benne hogy azért valamelyest szokja. Elszakadt számtól levegőért kapkodva s ajkam levándorolt nyakára közben lassacskán emeltem a tempómon. Percek elteltével már kezdtek fáradni karjaim úgy hogy megkíséreltem agy gyors és mély mozdulatsort. Mivel már így is lentebb csúszott azért feneke alatt megemeltem valamennyire és egyik kezemmel mellére markolva próbáltam előröl is megtartani őt, így igyekeztem fokozni élvezetét. Kimondottan nagyszerű érzés volt ahogy folytonosan sóhajtozott és nyögdécselt fülem mellett, ami csak még jobban ösztönzött. Még mielőtt teljesen elgyengültek volna karjaim, magamhoz szorítva besétáltam vele a hálóba. Leültem az ágyra a háttámlának dőlve pihenésképp, a drágaság is dolgozzon meg amiért ilyen kis piszkos dög volt.  Kezei lecikáztak nyakamból a hasamig majd lovagolni kezdett. Az hogy láttam amint férfiasságom másodpercenként előtűnik majd újra elveszik a nedvességtől csillogó redői közt különösen felizgatott. Míg aktívan mozgott elgyönyörködtem szépségében és azon hogy rajtam élvezkedik. Megfogtam  csípőjét, lehet hogy most ennek nem igazán fog örülni, de felemeltem épp hogy kihúzódva belőle majd visszanyomtam tagomra, amire egyből hangosan felnyögött. Ezt még megismételtem egy párszor, végül vállamra borult megkapaszkodva abban és az ágy támlájában. Rámarkoltam fenekére úgy mozgattam őt folyamatosan.

 –Neh tudd meg…mióta vágyomh erre – vallottam be neki két nagy levegő vétel között.

–Miótah? – kérdezte játékosan hosszas csókkal követve. Az intenzív tempó következtében szinte egymás szájából kapkodtunk a levegőt. –Réghóta – lihegtem elválva tőle friss oxigént beszívva. Nem sok hiányzott már hogy újra elélvezzek ezért lehúztam magamról _______-t és négykézlábra állítva hatoltam belé újra. Derekát szorítva mozgattam csípőm gyorsan majd lassan felváltva. Eljátszadoztam így vele, minden egyes lassabb lökésemnél olyan mélyre jutottam hogy g-pontját érintettem, amibe mindig beleremegett az egész teste. 

–Aahh Z-zico..e-ezt .. ezth… - mondatát már nem bírta befejezni egy újabb mélyreható lökés miatt, kisebb sikoly hagyta el száját miközben karjai is felmondták a szolgálatot és az ágyra rogyott. Csípőjét megtartva egy utolsó nagy rohamra készültem, minden erőmet beleadva, ami csak tőlem telt gyors iramba kezdtem. Nem kíméltem sem őt, sem magam, az őrületbe hajtottam. Miközben szüntelenül nyögött hangosan alattam az ágyneműt szorította, megéreztem amint összehúzódnak a férfiasságom körül az izmai, s szinte a nevemet sírva élvezett el. Lüktető falai engem is a csúcs legfelső fokára sodortak és forró magomat belé engedtem egy nagy morgással. Rögtön az ágyra ejtette elgyengült testét eszeveszettül zihálva, mellé ledobtam magam és kipirult arcát figyeltem, amint csukott szemmel próbál magához térni. Nem bírtam megállni így végig simítottam felhevült arcán.

-Basszus Zicoh – lihegte még mindig csukott szemmel, majd lassan kinyitotta pilláit – ha nem gond ma estére lesz egy vendéged, mert én innen holtbiztos hogy nem bírok felkelni, nem hogy még lábra állni.

Elkuncogtam magam azon amilyen komolysággal mondta.

 –Addig maradsz ameddig csak akarsz – nehézkesen feltápászkodtam magamra vettem egy tiszta boxert, ________-nak/nek is kerestem egy pólót majd feladtam a kis dögre hogy azért ne fázzon meg az éjszaka. Befeküdtem mellé s magunkra terítettem a takarót.

-Többször is rendezhetnénk ilyen két személyes bulit, nem? – kérdeztem rá, kíváncsi voltam rá mit válaszol.

-Nem normális – bökött az oldalamba nevetve és váratlanul szorosan mellém kucorodott – ügye nem baj? – nézett fel kérlelő szemekkel. Mosolyogva jobban magamhoz húztam, de kezemet derekán hagytam.

-A kérdésemre még mindig nem válaszoltál, pedig tényleg komolyan gondoltam – vártam hátha végre kapok rá választ, de ez helyett csak halk szuszogásra lettem figyelmes. Lenéztem rá, mire megpillantottam hogy már édesen alszik – Neked aztán beszélhet az ember – nyomtam a fejére egy puszit. Furcsa volt így hogy ______  a karjaim közt aludt el , de valljuk be megtudnám szokni hogy minden napom így érjen véget. Vele.

~HyeSu

Come be my hero [ Jiyong ] Chapter 2

Reggel szörnyen ébredtél, nem csak közérzeted volt ramaty de még pluszba hozzá mindened sajgott. Többször is fontolóra vetted hogy fel merj-e kelni vagy egyáltalán ülni. Életkedved egyenlő volt a nullával, csak fetrengtél és forgolódtál az ágyban. Elmerengtél a tegnap esti történésekről, még mindig nem tudtad felfogni hogy pont veled történt meg mindez. Mintha egy szörnyű rémálom lett volna, amiből nem tudsz felébredni. Ha nem jött volna az a bizonyos férfi akkor ki tudja most hol ébredtél volna. Lelked nem talált még mindig megnyugvást, teljesen felzaklattak a történtek, szorongás tört rád. Fejedre húztad takaród és a téged körülvevő sötétségbe burkolóztál hogy legalább egy kis időre úgymond elzárkózz a külvilágtól. Magányodban való őrlődésedet Nayeong hangja törte meg, amint halkan belépett a szobába.

-_________? Fent vagy? – kérdezte suttogva. Nem válaszoltál, csak lekaptad fejedről a „védelmet” nyújtó leplet – Jó reggelt – húzott egy aprócska mosolyt arcára.

-Jobbat – dünnyögted orrod alatt. Nayeong leült melléd az ágy szélére, aggódó tekintetével figyelt téged.

-Hogy érzed magad?

-Voltam már jobban is. Semmi erőm nincs – feleltél a plafont bámulva – nem lenne gond, ha ma itt maradnék? Nem igazán merek most kimenni az utcára

-Hát persze hogy maradhatsz – fogta meg a kezed – te bármikor. De mi lesz a munkával?

-Betelefonálok hogy nem érzem magam jól. Mondjuk… tényleg szarul vagyok – sóhajtottál egy nagyot.

-Rendben, csináltam reggelit, kapard ki megad az ágyból és gyere. Együtt megreggelizünk – majd ki is sétált a szobából. Nagy nehezen erőt vettél magadon és kikecmeregtél. Magadra öltötted a mackónadrágot és e a pólót amit még Nayeong adott neked este és kiballagtál. Az asztalon már ott várt rád a gőzölgő kávé és egy hatalmas tál zöldséges rántotta. Csendben megreggeliztetek, alig szóltatok egymáshoz, legalább is te. Az egész napi teendőd annyiból állt hogy a vendégszobában kuporogtál, időd legnagyobb részét alvással töltötted. Időközönként láthatóvá tetted magad mikor megszomjaztál vagy megéheztél, akkor is csak pár perc erejéig. Néha-néha Nayeong megprórált felvidítani jó barátnőhöz méltóan. Jól esett hogy törődik most veled valaki, de nem bírtál engedni. Egyszerűen nem ment.

Még sötétedés előtt rászántad magad hogy haza menj, persze barátnőd kíséretével. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is össze kell szedned magad, hisz holnap újra munkába kell majd állnod.

A másnap reggel valamennyivel tűrhetőbb volt mint a tegnap. Igaz nem voltál csúcsformában, de részben visszatért az erőd.

Kissé hezitálva lépted át az utcára vezető ajtó küszöbét. Cseppet sem figyeltél környezetedre,  semmire és senkire, egyenesen a kávézóba siettél hogy minél hamarabb biztonságos helyen tudd magad.

-Jó reggelt – léptél be felsóhajtva a még teljesen üres üzlethelyiségbe.

-Szia – üdvözölt nagy vidámsággal munkatársad, Eunmi – Meggyógyultál?

-F-fogjuk rá – haboztál, egy pillanatra majdnem elfelejtetted hogy tegnap kicsit füllentettél azzal kapcsolatban hogy miért nem jöttél be.

-Örülök neki. Tegnap már szét untam magam, amiért nem tudtam kivel nevetni egész nap.

-Bocsi Eunmi, de nem vagyok valami fényes hangulatban – mormoltad majd az öltözőbe siettél hogy magadra kapd a munkaruhád. Az első dolgod az volt hogy bepótold a tegnapi elmaradt dolgokat. Úgy félóra múlva már meg is érkezett az első vendég. Picit már felszabadultabbnak érezted magad, de szorongás még mindig volt benned. Bátorságod nem vitt rá hogy kimenj a vendégekhez felvenni a rendelést, így inkább a háttérbe vonultál és a pult mögül figyelted az eseményeket. Nem voltál még felkészülve arra hogy idegenekkel állj szóba. A délutáni óráktól tartottál leginkább, ugyanis déltől indul be igazán a forgalom, mivel Szöül munkás embereinek valamennyi rész ide jön hogy itt töltsék az ebédidejüket.

Társaid már kezdték megelégelni hogy az ücsörgésen és a bámészkodáson kívül nem csinálsz semmi hasznosat.

-_________, most már te is igazán megmozdulhatnál. Reggel óta csak mi ugrálunk! – förmedt rád Meeyon.

-Sajnálom – sütötted le fejed.

-A következő 3 vendég a tiéd, úgy nem lesz harag – ajánlotta fel. Nincs más választásod, így bele kellett menned, hisz nem akarsz a főnöknek csalódást okozni. Mikor észbe kaptál már jött is az első vendéged, óvakodva közeledtél felé, majd habogva felveted a rendelését.

-Na már csal kettő, utána bámészkodhatsz…egy ideig – mondta Meeyon a végét külön kiemelve.

-Bocsi, de nem vagyok jó passzban – motyogtad miközben elkészítetted a megrendelt italt.

-az látszik. De majd megjön a kedved – próbálkozott bátorítani – Már a második is megérkezett. Haladunk – kacsintott majd kuncogva magadra hagyott. Vettél egy nagy levegőt és kivitted a már elkészített forró italt.

-A capuccinója – uram – tetted le elé, majd miután megkaptad a jussodat egy újabb mosolyt erőltetve magadon a  következő vendéghez indultál, aki sapkában ült le. Kicsit még morgolódtál is magadban hogy annyira illedelmes igazán lehetne hogy legalább zárt helyiségben leveszi. Illedelmesség? Inkább hagyjuk.

-Jó napot. Üdvözöllek a Caffe bene-ben – mondtad monoton hangon, mint egy robot aki ezekre az egyetlen szavakra van beprogramozva Rá se néztél, a kis noteszedbe mélyesztetted magad. Félszemmel láttad közben hogy csodák csodájára még is csak lekapja a sapkáját – mit hozhatok? – emelted végül fel a fejed, de amint rápillantottál, lehűltél. Még a levegő is elakadt benned, megkövültél akár egy szobor, még a tolladat is kiejtetted a kezedből

 – Szi-szia – nyöszörögted meglepődötten tekinteted le nem véve róla. Vendéged amint rád nézett tetőtől-talpig végig nézett rajtad majd elmosolyodott. Lehajtott az elejtetted íróeszközödért.

-Hát szia – nyújtotta át neked, miközben arcodat kémlelte még mindig mosolyogva.

-Öhmm….. – motyogtál zavarodottan – a-akkor mit hozhatok?

-Egy erős feketét. Persze csak akkor ha te is hozod ki – könyökölt fel az asztalra.

-Már is hozom – fordítottál hátat és egyből a pulthoz vetted irányod. Amíg készítetted a kávét, olyor érezted magadon a tekintetét. Nem merté hinni a szemednek. Alig telt el egy nap a kis találkozásotok óta és újra felbukkan. Ugyan az a rózsaszínben tündöklő haj, ugyan az a barna csillogó szempár. Na ezt nevezik véletlen egybe esésnek. Fogalmad sem volt hogyan viszonyulj a helyzethez. Kicsit kényelmetlenül érezted magad, de ugyanakkor örültél is hogy újra látod. Szorgalmas munkálkodásod közepette egyszer odatévedt a szemed, de rögvest elkaptad a fejed. Érezted hogy arcod piros színt vesz fel. A természetes nappali fény csak még jobban megbizonyosított hogy megmentőd még annál is helyesebb mint amennyit egy napja láttál belőle.

Miután le próbáltad nyugtatni magad, tálcára téve a csészét vissza sétáltál hozzá.

-Tessék – raktad elébe – esetleg még valamit? – hangszíned egy fokkal örömtelibbnek hangzott.

-Ami azt illeti. Igen – húzta ki a mellette lévő széket – ülj le egy kicsit – kért meg rá kedvesen. Értetlenkedve pislogtál váratlan kérésére.

-S-sajnálom, de nekem a munkámat kell teljesítenem, nem pedig üldögélnem.

-Tíz percbe csak nem halsz bele. És más is fel tuda venni a rendeléseket addig, úgyhogy csüccs – intett a fejével a szék felé.

Fújtál egyet szemet forgatva, majd végül is rávetted magad, így a háta mögött elsétálva helyet foglaltál mellette.

-Na és hogy vagy? Jobban érzed már magad? ________, ügye?

-Igen. Öhm…. Hát… valamelyest jobban, bár még nem tudtam teljesen kiheverni – ismerted be őszintén – tényleg rettenetesen hálás vagyok érte – telt meg könnyekkel a szemed – nem is tudom mi lett volna velem ha te nem teremsz ott.

-Nincs mit megköszönnöd, már mondtam. Amit a világon a legjobban utálok az, az ha egy nőt bántanak. Mellékesen, örülök hogy újra találkoztunk, végre normális körülmények között.

-I-igen – mosolyodtál el halványan, a történtek óta először – egyébként sűrűn jársz ide? Mert eddig még nem láttalak itt.

-Nem, csak ritkán jövök be. Amint az időm engedi.

-Értem – bólintottál aprót.

-Ma estig dolgozol? Remélem tényleg tartod a szavad és vigyázol magadra.

-Nem-nem. Háromkor végzek és egyből rohanok haza, úgyhogy nincs miért aggódni.

-Nagyon helyes – figyelte folyamatosan az arcod, amitől már kezdtél zavarba jönni. Ekkor egy újabb személy lépett be a kávézó ajtaján. Egy köszönöm-öt mormoltál el magadban, mivel már kezdted kínosan érezni magad, hogy le nem vette rólad a tekintetét. Ahogy leült az új jövevény te úgy pattantál fel.

-Bocsáss meg. Csak egy pillanat – kértél tőle elnézést majd mentél hogy kiszolgálhasd az idegent. Miután kivitted a rendelését Jiyong intett neked.

-Mennyivel tartozom?

-Semennyivel. Vedd úgy hogy  a vendégem voltál – kedveskedtél egy kicsit. Meglepetten érte válaszod, de megmosolyogta azt és felállt, így pár centire álltatok egymástól.

-Akkor köszönöm – nézett le szemeidbe. Bólintottál, majd a táskájáért nyúlt.

-Akartam még valamit…..- gondolkozott el feltűnően – Ja, igen. Te tényleg nem tudod hogy ki vagyok? – kérdezte halál komoly fejjel. Meglehetősen furcsa volt számodra hogy ilyet kérdez. Hát  mégis ki lenne? Jiyong, nem? Legalább is így mutatkozott be neked. Értetlenül pislogtál össze-vissza.

-H-hát, ahogy te elárultad, az alapján Jiyong. Mert talán tudnom kéne? – kérdezted nagyot nézve. Kissé meglepődött a válaszodon, látszódott rajta.

-Ja nem, csak..kérdeztem, de mindegy. Nos nekem menenm kell. Nagyon örültem. Bízom benne hogy ismét hamarosan összefutunk. Sőt, fogadni mernék hogy minél hamarabb – kacsintott rád – szabad? – tárta szét karjait ölelést kérve.

Elvörösödtél, amit meg is éreztél. Bólintottál picit, majd félénken karjai közé léptél és gyengéden megölelt. Férfias parfümjének illata rögtön megütötte orrod és mélyen magadba szívtad.

-Jó legyél. Szia – elengedett egy nagy vigyorral és kifelé indult.  

-Szia.

Ez az újra találkozás valamilyen szinten feldobta hátralévő napodat. Amióta távozott Jiyong, néha percekre igaz mosoly ült ki arcodra. Magadnak is alig akartad bevallani, de valahol mélyen nagyon megtetszett neked ez az ember. Van benne valami, ami megragadta lelked, valami megmagyarázhatatlan. Nyúzott hangulatodat felváltotta szorgos munkaságod. Délután fél kettő körül járhatott az óra, túl élted a nagy forgalom első hullámát. A pult előtti bárszéken ücsörögtél a napi újságot lapozgatva. Újabb és újabb ajtó nyitások követték egymást, ám az egyik után valaki megkocogtatta vállad. Rögtön az illető felé kaptad fejed, de nem tudtad hisz kihez van szerencséd, ugyan is sállal takarta el arca egy részét. Sapkát és egy sötét napszemüveget viselt. Mondani sem kell, igen csak megijedtél.

-Nyugi ________! Csak én vagyok – vette le magáról a szemüveget Jiyong. Megkönnyebbültél, már kezdted azt hinni hogy az aznapi támadóid közül valamelyik az. Megfogta karod és e finoman a kávézó azon részéhez húzott ahol nem járkálnak emberek, a raktárhoz.

-Légy szíves legközelebb ne hozd rám a frászt – szóltál rá haragosan.

-Ne haragudj, nem volt szándékos. Csak elfelejtettem mondani valamit. Fontosat – hadarta el komoly hangszínen.

-Megijesztesz – hátráltál el tőle megilletődve.

-Ajj, nyugi. Semmi olyan amitől félned kellene – lépett közelebb hozzád. Két kezed után nyúlt majd úgy húzott magához. Nem tudtad mire vélni ezt a cselekedetét, de minden esetre jól esett közelsége. Érezted amint szíved egyre gyorsabban és gyorsabban ver érintése hatására. Saját magad is szokatlannak tartottad hogy tested így reagálja le ezt a kis semmit tevő tettet. Pillantásod elkaptad róla, zavarodban a kabátja gombjait érdekesebbnek tartottad.  De nem sokáig nézegethetted azokat, ugyanis valami puhát éreztél meg hirtelen ajkaidon, ami ez esetben nem volt más mint Jiyong lágy telt párái. Minden szó nélkül rád tapadt, ezzel beléd fojtva még a levegőt is. Apró érzéki csókokat lehelt ajkaidra. Ha akartál, sem tudtál volna ellenkezni. Magába kerített egy bizsergető érzés, mintha száz meg száz pillangó repkedett volna gyomrodban. Lábaid is beleremegtek édes érintésébe. Egy pillanatig hezitáltál, de nem bírtad cselekedet nélkül hagyni, ezért nagy meglepetésére visszacsókoltál. Gyengéden érintkezett össze ajkaitok, lomha lassúsággal lágyan ízlelgettétek egymás párnáit. Eszed tiltakozni próbált, hisz alig ismerted. Hirtelen elszakadtál tőle, amit ledöbbenve fogadott.

-Ne haragudj, ha letámadtalak volna – kért bocsánatot mentegetőzve.

-Nem, nem arról van szó, csak… - hallgattál el miközben kezeidet tördelted lehajtott fejjel. Magad sem értetted mi ütött beléd.

-Csak? – hajolt le hozzád kérdőn tekintetedet keresve.

- Kicsit túlságosan is váratlanul ért – ismerted be őszintén.

-Ááááh. Már megijedtem hogy valami komoly – lélegzett fel.

-Sajnálom, bocsi – bukott ki belőled kétségbeesetten. Ó, istenem te lány, mi a francot művelsz? – tetted fel magadban a kérdést.

-Most meg miért kérsz bocsánatot? – kuncogta el magát fej rázás közben – igazából most nekem kéne. Tudod, amióta elkísértelek és elindultam egyfolytában rajtad gondolkozom.

-De miért? És mégis min? – értetlenkedtél.

-Nem tudom. Olykor csak úgy eszembe jutsz, ami elég sűrűn van bevallom – tartott egy kis hatás szünetet – esetleg…elkérhetném a telefonszámod? – kérdezte végül szavanként. Nem számítottál erre, de végül is mi bajod lehet belőle. Így hát egy kis cetlit és egy tollat előkapva a zsebedből papírra vetetted a számod és odaadtad neki.

-Köszönöm – húzta széles mosolyra száját – keresni foglak ígérem, de rohanok is, le fogják szedni a fejem. Vigyázz magadra – hajolt ismét közel hozzád, de meg is állt mikor észrevette meglepődöttséged és inkább az arcodra adott egy cuppanós puszit, majd távozott. Mozdulatlanul álltál ugyan azon a szent helyen még mindig ahol pár perccel ezelőtt még meg is csókolt. Hirtelen még a víz is kivet és mondhatni a fellegekben érezted magad.

-Te meg mi a jó eget csinálsz itt __________? – kiáltott rád a folyosó másik végéből Eunmi.

-Cs-csak megnéztem hogy kell-e hozatni valamit – eszméltél fel a rózsaszín ködből ami körülvett téged és az előtérbe indultál lassan. A nap további részében igen csak jobb hangulatod lett, amitől észre sem vetted hogy milyen gyorsan letelt a munkaidőd és már mehettél is haza. A hazamenet is gördülékenyen ment. Majd betoppanva a lakásba rögtön az ágyara vetetted magad. Amilyen nehezen indult a napod olyan jól is végződött. Az a csók, felejthetetlen volt, még mindig érzed valamilyen szinten édes ajkai érintését a tiéden. És amint feleleveníted azt a jelenetet csak még jobban  elmélázol. Te sem hitted volna hogy ennyire magába tud bolondítani egy olyan ember akit, alig ismersz. Telefonodat állandóan kéznél tartottad, vártad már a hívását, mindennél jobban. De csak teltek múltak a napok és semmi. Nem hívott , pedig izgatottan vártad.  Kimondhatatlanul. 

 

~Hyesu

It's too late [ Top ]

Teljesen kikészültem a szavaitól. Tudtam, hogy nehéz egy idol élete de eddig mindig összetudtunk hozni 1-2 találkozót. Bár mondjuk nekem nem volt elég, szerettem volna vele több időt tölteni, de megértettem mert szerettem. De mikor közölte hogy a munkája sokkal fontosabb neki mint a kapcsolatunk, akkor teljesen összetörtem. Kapcsolatunk zátonyra futott, minden bizalmamat elveszítettem a férfiak iránt. 4 hónap után is úgy éreztem szerettem. Szeretem, mert tudom hogy ezzel csak engem akart megvédeni. A munkahelyemen is észrevették hogy már nem mosolyogtam vagy ha egy kis mosolyra is húztam a számat az sem szívből jött. Még a legjobb barátnőm sem tudott jobb kedvre deríteni. Egy nap az egyik koncert felvételét néztem, egy számomra még még ismeretlen dalt énekelt, az Act Like nothing wrong-ot, mikor meghallottam a hangját még jobban fájt a hiánya. Éreztem hogy valamennyire még mindig szeret, az arcából, mozdulataiból, hangjából ki lehetett venni. Tudtam hogy bármikor megtudnék bocsájtani neki, csak egy szavába kerülne.

----------------------------8 hónap múlva------------------------
Már nem igazán fájt annyira a hiánya. Beletörődtem, úgy éreztem hogy túl tudok rajta lépni, bár nehézkesen, de képes leszek rá.
Épp a munkahelyemre tartottam, mikor az utca közepén hirtelen elsötétült minden................
Egy kórházban tértem magamhoz. Épp egy nővér volt bent, pakolgatott. Mikor meglátta hogy fent vagyok mosolygott és köszönt.
-Jó napot!
-Jó napot! M-mit keresek én itt? - kérdeztem zavarodottan, miközben körbe néztem a kis hófehér falú szobában.
-Elájult az utcán. Egy járókelő értesítette a mentőket. De mindjárt szólok a doktor úrnak hogy felébredt - mondta majd kisietett a kórteremből.
Majd 10 perccel később bejött egy 40-körüli férfi.
-Jónapot én Dr. Sujin vagyok a  kezelőorvosa. Szeretném megkérdezni,hogy mióta gyötri rosszullét? -kérdezte komolyan míg a kezében lévő papírokat olvasgatta.
-Őszintén megmondva, hogy már nagyjából 1 hónapja. De eddig még sosem ájultam el - válaszoltam őszintén.
-Értem! Vettünk vért öntől. Szeretném megkérni hogy maradjon bent amíg elkészülnek az eredmények és értesíteni fogom amint kézhez kapom azokat.
Bólintottam egyet megértésképp.
 -Doktor úr? - szólítottam meg.
-Igen? - fordult vissza az ajtóból.
-A táskám, ami nálam volt? - kérdeztem rá, eszembe jutott hogy a munkahelyemre igyekeztem és csak oda kéne szólnom hogy miért nem értem be.
-A kis szekrényben találja, várjon inkább odaadom - sietett az ágyam mellet lévő kis komódhoz, amiből elővette a retikülöm és átnyújtotta.
-Köszönöm.
-Szívesen, akkor majd jövök ha megtudtunk valamit - felelte és elhagyta a szobát.
 Előkotortam a mobilom és tárcsáztam az éttermet, ahol dolgoztam. 
-Igen tessék? -  vette fel egy ismerős hang
-Szia YunEul! _______ vagyok. A főnök a közelben van? - szóltam bele erőtlenül.
-Rögtön adom! - mondta majd egy kis szünet után átadta a telefont a főnökömnek.
-Igen? ________? Merre vagy? - záporoztak a kérdései egyből.
-Igen, én vagyok. Ezer bocsánat, de ma nem tudok menni. Kórházba kerültem.
-Kórházba? - hallatszódott a meglepettég a hangjából - Mi történt? Komoly a dolog? -hallottam a hangján hogy aggódik.
-Még nem tudom,folynak a vizsgálatok, de amint megvan az eredmény hívom.
-Rendben. Jobbulást, gyógyulj meg, mert szükségünk van rád.
-Azon leszek - suttogtam.
-Köszönöm hogy értesítettél. Akkor vigyázz magadra. Viszhall! - mondta majd lerakta a telefont.
A telefont a szekrényre csúsztattam, majd eltöprengtem azon hogy mi lehet a bajom. Kétségbe voltam esve. Mi van ha tényleg valami komoly gond van? Nem, nem szabad ilyenre még csak gondolni sem. Közben eszembe jutott Seunghyun is. Nem is tudom hogy miért. 2 hónapja már alig gondoltam rá. Majdnem elsírtam magam hogy ennyi hónap után még mindig tisztán hallottam a hangját és tisztán láttam az arcát gondolataimban.
Úgy félóra visszajött az orvos. Arcán komor kifejezés volt. Megijedtem.
-Hogy érzi magát? - lépett közelebb hozzám és egy kislámpával megnézte a szemeimet.
-Zsibbadtan. Mindenem fáj és zúg a fejem - soroltam a panaszokat.
-Ettől tartottam - mondta és közben szomorú szemekkel nézett rám - Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de önnél egy újfajta agydaganatot diagnosztizáltunk. Az újabb vizsgálatokig még nem tudok semmi biztosat mondani.
Teljesen lehűltem nem tudtam...nem akartam felfogni a doktor szavait. Agydaganat? De mégis hogy? Miért pont velem történik ilyen? Most mihez kezdjek? Sokkot kaptam.  A telefonért nyúltam és automatikusan tárcsáztam az ő számát. Hogy miért, azt még magam sem tudom. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Mikor felvette elkezdtem pityeregni.

T.O.P szemszöge:
8 hónap telt el mióta nem kerestem _______-t. Igaz, ő sem keresett de megértem. Én is magam alatt lennék ha valaki ily módon hagyna el. El kellett hagynom mert a góré nem nézte jó szemmel hogy komolyabb kapcsolatot alakítottunk ki. Választás elé állított hogy vagy a munkám vagy ő. Ha ő akkor repülök a csapatból. Ezért hatalmas áldozatot kellet hoznom, amit nem szívesen tettem. Érzéseimet dal formájában öntöttem ki, a legideálisabb módon.
Egy napon hirtelen csak megcsörgött a telefonom. Ismeretlen szám ezért egy pillanatig hezitáltam hogy felvegyem-e. Életem talán legjobb döntése volt hogy felvettem a telefont.
-Igen tessék?
-S-seunghyun? - egy női hang szólalt meg, amit ezer közül is felismernék. ______ volt és sírt.
-______? Valami baj van? - kérdeztem aggódóan, valami oka lehet annak hogy ennyi idő után felhív, méghozzá sírva.
-Tulajdon képpen. I-igen... - nyögte ki nehézkesen.
-Mi az? Történt valami? - kezdtem ideges lenni.
-Kórházba hoztak. Úgy néz ki. Agydaganatom van - csuklott el a hangja.
Teljesen ledöbbentem, nem tudtam megszólalni sem. Nem akartam hinni a saját fülemnek. A szívem csak úgy kalimpált.  A srácok értetlenül nézték ahogy elsápadok majd a  földre ülök. A telefonba csak egy nőt lehetett hallani aki, keservesen zokogott és a nevemen szólítgatott. Jiyong rögtön odaszaladt és kivette a kezemből a telefont.
-Kivel beszélek? - szólt bele - _______! Mi a baj? - váltott egy kedvesebb hangszínre. Meg lehetett állapítani hogy mikor mondta el neki is azt amit nekem, mert Jiyong is kirekedtek a szemei és elképedten pillantott rám. De ő tartotta magát - N-nagyon sajnálom! Igen megmondom átadom. Szia - Ezzel le is tette a telefont majd kezet nyújtotta  felém. Felálltam és a többiekhez fordultam.
-Srácok, bocs de most el kell mennem. Sürgős! Ji majd elmond mindent - Rögtön viharoztam ki a YG-ből és a kocsim felé vettem az irányt nagy léptekkel, majd egyből hívtam vissza ______-t.
-Igen? - vette fel, még mindig sírdogált.
-Top vagyok! Melyik kórházban vagy? - kérdeztem feldúltan már az autóból.
- A Sejongi-ban. Miért? - kérdezte meglepetten.
-30 perc és ott vagyok! - hadartam el majd szó szerint a műszerfalnak dobtam a telefont.
A szokásosnál gyorsabban vezettem. Szerencsémre nem volt nagy forgalom és a rendőrök sem járöröztek, így az utam 15 percbe telt. A kocsiban feltettem a napszemüveget hogy kevésbé ismerjenek fel. Besétáltam a kórházba egyenesen a recepcióhoz.
-Jó napot és _______  ______-t keresem - támadtam le a nővért.
-Hozzátartozója? - kérdezte megilletődötten.
-Igen a barátja vagyok! - füllentettem neki, más nem jutott hirtelen eszembe.
-A 113-ban találja.
-Kamshamnida! - hajoltam meg majd elviharoztam.
Az ajtó előtt megtorpantam és hezitáltam. Nem tudtam hogy ennyi hónap után mit is mondhatnék neki. Féltem és be kell vallanom, szeretem még őt. Épp kopogni akartam, mikor kinyílt az ajtó és egy orvos lépett ki rajta.
-Annyeong haseyo. _______ - itt van? - estem neki rögtön.
-Igen. De maga kicsoda? - nézett rám kérdőn.
-Én a barátja vagyok, Choi Seunghyun - hadartam - Kérem, senkinek ne szóljon hogy itt vagyok.  Nem szeretnék felhajtást kavarni
-Nyugodjon meg teljes diszkrécióval kezeljük az ilyet.
-És mi a helyzet ______-val/vel? Ügye nem olyan komoly? -
-Még annál is komolyabb , mint amennyire hinné - őszinte megbánást láttam rajta. Nem tudtam mire véljem ezt.
-E-ezt meg hogy érti? - estem kétségbe.
-Egy igen rosszindulatú daganatot találtunk az agyában, ami nagyon ritka és halálos. Sajnos kezelni már nem tudjuk, túl késő hozzá. Gyógyszert kap  hogy a  fájdalmait csökkentsük. Igazán sajnálom hogy ilyet kell mondanom, de már nincs sok neki hátra. Lehet pár nap, de az is lehet hogy csak pár óra - közölte szívszorítóan. Mintha egy tőrt szúrtak volna a szívembe. Hogy történhet meg ilyen? Ez lehetetlen, nem lehet.
Nyeltem egy nagyot, bátorságot vettem magamon és lassan beléptem a kórterembe.

Te szemszöged:
Fájdalmas volt újra hallani a hangját, lehet még sem kellett volna felhívnom, de legalább hallhattam őt.
Miután beszéltem Jiyong-gal is kinyomtam a mobilom és magam mellé ejtettem karom. Pillanatokkal később megcsörrent.
-Igen? - emeltem nehezen a fülemhez.
-Top vagyok! Melyik kórházban vagy? - kérdezte sietősen.
-A Sejongi-ban - válaszoltam rá meglepetten.
-30 perc múlva ott vagyok - hadarta majd kinyomta a telefont. Csak nem ide jön? Furcsa érzések kavarogtak bennem és nem csak a gyengeségtől.
Bejött az orvos egy halom karton lappal a kezében, arcáról félelmet lehetett leolvasni. Leült az ágy szélére és keserűen pillantott rám. A félelmem beigazolódott. Súlyosan komoly a helyzet. Nem lehet tudni mennyi időm maradt. Akármikor magával sodorhat a sötétség. Megkértem a doktort hogy segítsen nekem egy levelet megírni, papírra akartam vetni érzelmeimet, de mivel nekem már erőm alig volt, így őt kellett megkérnem. Készségesen is segített nekem. Mi után közösen megírtuk Dr. Sujin könnyekkel a szemébe rakta el a levelet.
-Ha szeretné nem engedek be senkit, csak hogy maguk ketten nyugodtan el tudjanak búcsúzni - mondta egy halvány kis mosolyt küldve felém.
-Köszönöm - mondtam majd egy erőtlen de már szívből jövő mosolyt próbáltam az arcomra varázsolni. Mikor kilépett az orvos az ajtón félszemmel láttam hogy egy váratlan vendég áll kint. Hát tényleg eljött. Vagy kitudja, lehet hogy már a saját szemeim is becsapnak. Az orvossal beszélt pár percet, majd kopogtak, nem válaszoltam, mert már nyílt is az ajtó.
-Szia _______! Hogy vagy? - kérdezte félve amint meglátott. Érzések ezrei gyülemlettek fel bennem ahogy megpillantottam. Itt volt előttem, teljes életnagyságban. Pulzusom talán a plafont verte.
-Sz-szia. Hát nem a legjobban, de ö-örülök hogy látlak - nyöszörögtem ki halkan.
-Sajnálom - mondta hirtelen, majd közelebb jött és leült mellém - Én soha, de soha nem akartam neked fájdalmat okozni. Ennyi idő után is ugyanazok az érzések vannak bennem. Szeretlek! - mondta és egy könnycsepp hullott le a kezemre amit fogott .Az erőm egyre jobban elszállt.
-T-tabi én....én is szeretlek! - suttogtam könnyek között. Több már nem fért ki a számon. Gyengeségem csak másodpercek alatt egyre jobban fokozódott. Már a végét éreztem az erőmnek. Ne, ne most. Kérlek, Istenem adj még időt! Nem akarok elmenni, még nem. Végre itt van mellettem, érzem a keze puha tapintását. Nem akarom őt itt hagyni. De sajnos a betegség sokkal erősebb volt.
-Szeretlek - suttogtam még egyszer alig hallhatóan majd hirtelen homályosodni kezdett minden. Szemeim egyre nehezebbek lettek. Érintését már nem éreztem, teljesen megszűnt a külvilág, örök álomra hajtottam fejem.

Top szemszöge:
A gépek elkezdtek sípolni, amire felkaptam a fejem. Ennyire még eddigi életemben soha nem ijedtem meg. Keze egyre hidegebbé vált. Próbáltam szólítgatni, de már nem érkezett válasz. Az orvosok csak úgy özönlöttek befelé. Nekem elkellett hagynom a szobát, a doktor akivel bezséltem ő kísért ki a folyosóra. Az összeomlás határán voltam. Itt hagyott, elment, a szemem láttára.  
-_______ kért meg hogy ezt adjam oda önnek - nyújtott át egy levelet. Remegő kezekkel vettem el tőle, vállamra helyezte kezét - Őszinte részvétem, sajnálom - nézett végig a szemembe, majd visszament a kórterembe. Leírhatatlan nagy üresség lett a szívemben. Részben magamat is hibáztatom, nem tudtam vele lenni, nem tudtam rá vigyázni. Lehajtott fejjel sétáltam ki az épületből, egy tehetetlen élő halottnak éreztem magam. Bevágódtam a kocsimba, de csak ültem némán. Azzal a levéllel szemezgettem amit az orvos nyomott a kezembe. Erőt véve magamon lassan kihajtottam.

 "Drága Egyetlen szerelmem 
            Choi Seunghyun
Annyi mindent szeretnék neked mondani, de már nem tehetem meg .Hosszú hónapokig vártam rád, nagyon sokat szenvedtem. Tudod, szeretlek, ezen az egy tényen semmi sem tudott változtatni. Csak te maradtál számomra az egyetlen és igazi szerelmem és lelki társam. Még ha külön is kellett válnunk.  Ha ezt a levelet olvasod valószínűleg én már nem leszek ezen a világon. Kérlek, vigyázz magadra,a rajongóidra ,és a csapatra!  Üzenem nekik is hogy ők is vigyázzanak rád. Köszönöm a  közös emlékeket és a szeretet amit tőled kaptam, amiket magammal viszek és rád emlékeztetnek majd. Kérlek, ne gyászolj sokáig, hisz megérdemled a szerelmet! És remélem találsz majd valakit aki mindezt megadja majd neked. Minden jót kívánok neked.
                                                  Szívem minden  
                                                     szeretetével
                                                          _________!"


Nem bírtam tovább, zokogni kezdtem és ráborultam a kormányra. Beletelt vagy egy órába, amire letudtam nyugodni olyan szinten hogy haza induljak.

Temetés utáni nap:
Ahogy ott álltam sírja előtt, búskomoran könnyek között, visszaidézve azokat a pillanatokat amikor még a karjaimban tarthattam, egy lágy női hangot hallottam meg amint nevemen szólít. Körbe néztem de már nem volt itt senki, mindenki elment. Már hallucinálok is. Megbolondultam. Angyalian mosolygós arcát láttam magam előtt, fáj hogy többé már nem láthatom azt. A szívemben az üresség végtelen mélységű volt. Talán majd egyszer minden a helyére kerül. Talán. De addig is csak ő létezik a számomra, ő és az emlékei.

~MinYoung

Come be my hero [ Jiyong ] Chapter 1

Az éjszaka sötét utcáit a halványan világító lámpák fényei borítják be. Egyedül bolyongtál a gyengén megvilágított utakon a barátnőd lakása felé, mert megbeszéltétek hogy ma este összeültök egy kicsit, mivel már rég láttátok egymást.
Szöul egyik felkapott kávézójában dolgozol, amit nagyon szeretsz csinálni. Te vagy úgymond a főnök jobb keze.
Fárasztó napot hagytál a hátad mögött. Ma kimondottan nagy volt a forgalom, ami eléggé kimerített. Alig vártad hogy megérkezz Nayeong-hoz és végre kikapcsold az agyad munka téren.  Miközben magadban gondolkodtál erős lépteket hallottál magad mögül, amik egyre jobban csak közeledtek. Hátra pillantottál óvatosan, de fényhiány miatt csak négy alakot láttál meg amint feléd közelednek. Léptedet gyorsabbra vetted, de mindhiába. Érezted hogy a távolság egyre kisebb lesz közted és a négy idegen között.
-Hello édesem. Merre lesz az utunk? - kérdezte az egyik amikor már utolértek és mind a négyen közre fogtak. Teljesen megrémültél, tested elkezdett remegni, sejtelmed sem volt hogy mit akarnak tőled. Kirabolnak? Leütnek? Megerőszakolnak? Megölnek? Rosszabbnál rosszabb dolgok futottak át a fejeden. Arcukat kendővel takarták el, így még arra sem volt lehetőséged hogy megfigyeld támadóid jellegzetes vonásait.
-S-semmi kö-közöd h-hozzá - szólaltál meg ijedten remegő hanggal. Próbáltad gyorsabban szedni a lábad, de magassarkúban ez nem igazán sikerült.
-Na na szívecském, ne legyél ilyen undok - közben átkarolta az egyik a derekad, amire hirtelen összerezzentél.
-E-engedj el - próbálkoztál tőle elhúzódni, ami igen rossz ötletnek bizonyult, mert így csak még jobban magához vont. A másik három is közelebb lépett hozzád, majd valamelyikőjük erősen belemarkolt a fenekedbe.
-Hagyjatok - csattantál fel rémülten. Könnyek szöktek a szemeidbe, nagyon féltél. A menekülésen törted a fejed, de a félelemtől remegő lábaid nem akartak neked engedelmeskedni.
-Mit szólnál ha játszanánk egy kicsit? - súgta a füledbe a mögötted lévő. Ekkor tudatosult benned hogy mit is karnak tőled. Szemeid kikerekedtek, még a szíved is kihagyott egy ütemet olyan szinten megriadtál. Nem tudtad mi tévő légy, teljesen lefagytál. Az ijedtség csak egyre jobban fokozódott benned. Hirtelen az egyikőjük eléd lépett, megállított majd elkapta a karod és magához rántott. Próbáltad magadtól ellökni, de ő erősebb volt. Mind a négyen körbe álltak, így még csak esélyed sem lehetett volna elfutni. A karodat még mindig nem eresztette el az illető, hiába akartad magadról lehámozni, nem engedett a szorításából. Elkezdted ütögetni ott ahol érted abban reménykedve hogy hátha elereszti kezed, mert már fájt a csuklód olyan erősen fogta. Rántott egyet a kezeden hogy abba hagyd.
-De harciasak vagyunk kis cicám - mászott bele arcodba.
Nem bírtad elfojtani a sírást, hangosan felzokogtál. Érezted hogy egy kéz kúszik felsőd alá, amitől még jobban remegni kezdtél.  -H-hagyjatok ké-kérlek - könyörögtél már nekik elhaló hangon. Teljesen kétségbe estél, nem tudtad hogyan menekülhetnél el előlük. A pólód alatt egyre feljebb haladt az ismeretlen keze egészen a melledig, amit majd agresszívan kezdett el markolászni.
-Mit szólnál csillagom ha elmennénk egy nyugisabb helyre? - kérdezte a harmadik miközben combodat simogatta.
-N-nem akarok seh-sehova menni - zokogtad keservesen.
-Hát ha így akarod, akkor felőlünk itt is csinálhatjuk - közölte veled egyszerűen, majd bevonszoltak a legközelebbi sikátorba ahol nem láthat meg senki. Egy az egyben lerángatták rólad a kiskabátod és mind a négyen neked estek. Az egyik hátulról betámadta a nyakadat, az előtted lévő hirtelen erősen tapadt ajkaidra, amíg a másik kettő a térdig érő szoknyád alá nyúltak és felfelé kezdték el ráncigálni. Erősen összeszorítottad párnáidat hogy ne tudjon beférkőzni. Szemeidből patakokban hulltak a könnyeid. Tehetetlennek érezted magad azokban a percekben. A négy támadó percről percre egyre erőszakosabbak lettek.
-Neee... könyörgöm - kiáltoztad sírva, de mit sem vetve kérésedre tovább folytatták.
-Shh.. ha nem maradsz csöndben akkor fájdalmas dolgokhoz kell folyamodnunk - utasított, míg az egyik a kezével hirtelen benyúlt lábaid közé, bugyidat arrébb húzva erősen masszírozta nőiességed. A félelemtől egyre jobban csak gyengültél, lábaid már alig bírták megtartani tested. Szédelegni kezdtél.
-H-hagyjatok, ne-em akarom. Segítség! - minden erődet összeszedve üvöltöttél egy hatalmasat, ami csak a torkodon kifért abban bizakodva hátha meghall valaki. Pár perces küzdés után már majd nem kezdted feladni minden reményed, mikor arra lettél figyelmes hogy valaki megköszörüli a torkát nem olyan messze tőletek. Mind a négyen villámgyorsasággal abbahagyták tevékenységüket és hang irányába néztek. Te is lassan felemelted fejed, de csak egy sötét alakot láttál a sikátor elejében, ami megindul felétek.
-Szánalmas dolog nőket bántani. Eresszétek el - parancsolt rájuk határozott hanglejtéssel. Arcát nem láttad a sötétség és már a rémülettől való szédülés miatt sem.
-Mert ki vagy te hogy parancsolgass nekünk? Inkább takarodj innen míg jól van dolgod - lépett elébe az egyik támadód. Ebben a pillanatban hirtelen elsötétült előtted minden, se kép, se hang pár perc erejéig. Majd mikor végre magadhoz tértél nagyjából, az a kép fogadott hogy valaki a földön ül, miközben ketten egymásnak osztogatják a jobbosokat, addig amíg az egyik akkorát nem kapott hogy a földre rogyott. A társa feltápászkodott majd őt is felsegítette és hátrálni kezdtek.
- Hagyjuk a picsába. Tűnjünk innen srácok - hadarta el feléd és a két másik bajkeverő felé, akik téged tartottak karjaidnál fogva. Rögvest levették rólad kezüket és szélvészként indultak el az ellenkező irányba. Ahogy elengedték karjaid, úgy vált instabillá az egyensúlyod. Másodpercek alatt meglátogattad volna a hideg betont, ha a megmentőd el nem kap. Magához húzott óvatosan és karjaiba zárt, megtartva ezzel gyenge tested.
-Shhh.... nyugodj meg - csitítgatott - Most már nincs semmi baj. Én nem bántalak, bízz bennem - nyugtatott míg ruhádat igazgatta meg.  Vállára hajtottad fejed úgy zokogtál megállás nélkül, már a könnyeid is elfogytak, de a sokktól nem bírtam abbahagyni. Remegtél mint egy nyárfalevél, amit a hősöd egyből észre is vett, lekapta magáról a kabátját  és rád terítette - Jól van. próbálj megnyugodni. Már nem eshet bántódásod - simogatta meg hajad és próbált felmelegíteni valamennyire hogy megszűnjön a vacogásod. Hiába volt teljesen idegen ez a személy számodra, de valamiért úgy érezted hogy karjai közt biztonságban vagy, amit a hangja is sugárzott - Gyere, menjünk ki innen, úgy jobb lesz - gyengéden megfordított, átkarolt és lassan kisétált veled a valamennyivel világosabb utcára. Szabad kezével felemelte a fejed hogy láthassa arcod.
-Minden rendben van? Ügye nem bántottak...úgy? - kérdezte közben könnyeidet törölgette. Nem tudtál megszólalni, az ijedtség még mindig az uralma alatt tartott, így csak hevesen megráztad fejed.
-De biztos jól vagy? Sérülés vagy valami? Betudlak vinni a kórházba ha olyan van - mondta aggodalmasan könnyekkel áztatott arcodat fürkészve. Ismételten megráztad a fejed - Akkor rendben. Esetleg megkérdezhetem hogy hova tartottál?
Nehezedre esett megszólalnod, de végül is nagy nehezen rávetted magad pár pillanat múlva.
- A ba-barátnőmh-höz - suttogtad alig hallhatóan.
-Akkor elkísérlek, jó? Az istenért sem mernélek egyedül utadra engedni - bólintottál aprót - Csak mutasd az utat - mosolygott rád bátorítóan. Csak most vetted észre a gyenge fényeknek köszönhetően hogy micsoda jóképű férfi mentett ki ebből a szörnyűségből.  Ennyi világosságtól is észrevehető volt  a halvány rózsaszín haja és ében fekete szemei. Fekete rövid ujjú pólójából kilátszódott enyhén izmos karja.  Szája egy kicsit felrepedt, ő is kaphatott egy pár betalált ütést ezek szerint. Újból átkarolt melléd állva, majd megint mosolyra húzta száját, amitől valamelyest megkönnyebbülést érzetél.
-Akkor indulhatunk?
-A-arra - mutattad az irányt remegő kezeddel. Bólintott és elindult veled az úti célotok felé. Amikor sötétebb kis utcák mellett haladtatok el mindig félve lépkedtél. Útközben megpróbált néha szóra bírni, de ha válaszoltál is, akkor is csak maximum két szót tudtál kinyöszörögni.
-Egyébként hogy hívnak, ha megkérdezhetem? -érdeklődött.
-________ - válaszoltál tömören.
-Hmmm..Szép név - bólogatott. Pár perc múlva mikor már a ház elé értetek megálltál, lehajtottad fejed és zavartságodban a földet kémlelted. Valamennyire kitisztult a fejed és le tudtál nyugodni. Nem tudtad hogy hogyan is köszönhetnéd meg neki azt amit tett, hisz mondhatni az életed mentette meg.
-Ez az? - pillantott az épületre.
-Ühhüm -  hümmögtél az orrod alatt. Hátadra tette kezét, előre tessékelt és elkísért még a bejáratig. Az ajtónál szembefordultál vele és bátorságot vettél magadon.
-Én....... - kerested a megfelelő szavakat - én.. nem is tudom hogy kö-köszönhetném meg - habogtad, de nem mertél a szemébe nézni úgyhogy még mindig a földet pásztáztad.
-Ugyan. Elég hogy ha megígéred, hogy ezentúl vigyázol magadra - mondta miközben hajadat füled mögé tűrte - Ügye megígéred? - hajolt le hozzád hogy a szemedbe nézhessen. Igaz félve, de egy pillanatra bele néztél a szemeibe és bólogattál, jelezve hogy betartod szavad. Elmosolyodott és lágyan megölelt.  Furcsa helyzet volt ez számodra, úgy kezelt téged és beszélt veled mintha már régebb óta ismernétek egymást, pedig csupán körülbelül 20 perce találkoztatok. "Találkoztatok". Elhúzódtál tőle és vissza adtad neki a kabátját.
-Akkor megyek is. Remélem összefutunk még valaha, de akkor ne ilyen körülmények között lehetőleg - húzta el a száját - Vigyázz magadra. Jó éjt - simított végig az arcodon majd elindult lassan lefelé a lépcsőn. Mikor már leért és meg tett pár lépést, eszedbe jutott valami. Te nem is tudod hogy hogy hívják. Bár, lehet fölösleges megtudnod, nem érsz el vele semmit, lehet hogy többé nem is látod.  De megmakacsoltad magad, 'Nem baj ha nem látom őt többé, de a nevét akkor is megszeretném tudni' - morogtad magadban.
-Várj!  - csúszott ki a szádon, amire rögtön megfordult - azért....megtudhatnám a..megmentőm nevét? - kérdezted meg végül félénken.  Mire kérdőn nézett rád.
-Ezt most komolyan kérdezed? - kérdezte meglepődötten, amit nem értettél.
-Hát....p-persze. De ha nem akarod akkor nem kell - sütötted le a fejed, majd félve pillantottál vissza rá. Még mindig megilletődve állt egy helyben és pislogott párat értetlenkedve, majd hirtelen elmosolyodott. Na ezt már végképp még jobban nem értetted.
-Jiyong-nak hívnak. Kwon Jiyong-nak - válaszolt örömmel.
-Akkor jó éjt neked is Jiyong. És...köszönöm még egyszer - mondtad szinte suttogva. Bólintott egyet még mindig mosollyal az arcán aztán elindult a saját útjára. Pár pillanatig még ott álltál ugyanúgy és csak néztél ki a fejedből. Csak most jutott el az agyadig hogy mi is történt veled valójában az elmúlt egy órában. Újra könnyek szöktek a szemedbe, de erőt vettél magadon és betértél az ajtón, lassan a lifthez ballagtál, ami felvitt a negyedikre. Erőtlenül csöngettél be, miután Nayeong ajtót nyitott rögtön karba tette kezeit és durcásan nézett rád.
-Késtél - vágta a fejedhez. Több se kellett újból sírva fakadtál - Most mi az? Csak vicceltem tudod jól. Most nehogy már ezen sírj - értetlenkedett a barátnőd. Megráztad fejed tudtára adva hogy más miatt sírsz.
-Hát akkor mi a gond? Gyere - megfogta kezed és beljebb húzott, leültetett a kanapéra és várta a válaszod - Unnie! Elárulod végre miért sírsz? - sürgetett aggódva.
-Útközben me-meg akartak e-erőszakolni - bökted ki nehezen majd a nyakába borultál.
-Úristen - hűlt le teljesen - D-de hogy és mi az hogy akartak? Hogy szabadultál meg? - záporozott kérdéseivel miközben hátadat simogatta hogy csillapodjon sírásod.
-Csak j-jöttem a szokásos úton és négyen letámadtak, b-bevittek egy sötét sikátorba és.... agresszívak voltak, de szerencsémre épp időben arra járt valaki és elintézte őket. Majd idáig elkísért - mesélted el tömören. Nayeong alig akarta elhinni amiket mondtál neki, teljesen elképedt rajta.
-De ügye nem csináltak veled semmit? - kérdezte pár csendes pillanat után.
-Nem.
Szívéhez kapta kezét, kicsit megkönnyebbülve.
-Többet nem jössz hozzám ilyen későn, legalább is gyalog és egyedül nem! És nem érdekel mit mondasz- jelentette halál komolysággal - Csinálok neked teát hogy lenyugodj, rendeltem kaját is. Úgyhogy eszel, veszel egy kellemes fürdőt és ágyba teszed magad itt. Ma este én leszek az őrangyalod. Pihenned kell - mondta határozottan. Egyáltalán nem így tervezted ezt az estét, de kérésének eleget tettél. Mindent úgy csináltál ahogyan az előbb megparancsolta neked. Hullafáradtan vetetted bele magad a vendég ágyba, de álom még nem jött a szemedre. Az agyad folyamatosan kattogott. Saját magadnak nem merted elhinni azt ami ma történt veled. Mintha egy szörnyű rémálom lett volna, ha nem jött volna ő, Jiyong, akkor talán most nem lehetnél itt Nayeong-nál, hanem ki tudja hol lennél és főként hogy milyen állapotban. Addig addig elméláztál hogy saját gondolataid közben aludtál el könnyes szemekkel, pillanatok alatt.

~HyeSu

Thank you, I don't want more suffering [ Seungri +18 ]

-Nah és mit csinálsz ma este?
-Talán azt, amit minden ember szokott olyankor. És alszok?
-Mit szólnál ha alvás helyett tartanánk megint egy olyan mozi estét mint 3 hete?
-És miért is?
-Mert rég csináltunk már együtt valamit - nézett rád kérlelően nagy barna szemeivel.
-Nem is tudom - sóhajtottál egy nagyot - legutóbb is összekaptunk amiért olyan későn értem haza.
-Kéérleeek - biggyesztette le ajkait, úgy pislogott rád.
Pontosan tudta hogy nem tudsz neki nemet mondani ha kiskutya szemekkel néz rád.
-Aish Seungri. De utállak ilyenkor -ráztad meg a fejed egy fél mosollyal - csukd le a szemed - hintettél egy lágy barna szemhéjfesték csíkot a pillái fölé.

Már jó ideje a YG Entertainmentnél voltál sminkesként. Az elmúlt hónapokban főként a Big Bang-gel dolgoztál együtt, elkísérted őket a fotózásokra, fellépésekre, interjúkra és más egyéb helyekre. Ez idő alatt jól összebarátkoztál az 5 fiúval. Testvéreidként tekintettél rájuk. Megoszthattad velük örömöd s bánatod egyaránt. Ha rossz hangulatodban voltál mindig feldobták a kedved. Ám volt egy valaki, akivel szorosabb kapcsolatot ápoltál. A csapat maknae-jával, Seungri-vel. 3 hónapja az egyik fotózáson elhívott téged egy úgymond "randira", azóta folyamatosan kér tőled újabb és újabb találkát szinte minden héten. Természetesen mindig igent mondtál neki, mert úgy érezted hogy hétről hétre egyre jobban kedveled őt. Minden egyed alkalommal egyre közelebb kerültetek egymáshoz, olyannyira hogy már az első hónapban elcsattant az első csók és már kétszer is megtörtént az a bizonyos dolog is. Kapcsolatotokról nem tudott senki, a fiúkon kívül. Igazából csak lelki támasz voltatok egymásnak. Amikor találkoztatok mindig job kedvre derítettétek egymást, elszállt minden gondotok és feszültségetek. Megbeszéltétek hogy köztetek nem lehet és nem lesz semmi puszta barátságon kívűl. Hisz neki a karrierje az első és ideje se lenne egy komolyabb kapcsolatra. Neked pedig ott volt a barátod akivel már lassan 2 éve alkottatok egy párt. Szeretted őt, bár rengetegszer veszekedtetek, néha
a még a semmin is, de mindig megbékéltetek egy idő után egymással. Megcsaltad őt, igen. De nem bántad meg, mert neki is volt egy-két félrelépése, amit mindig sikeresen kimagyarázott. Te persze elnézted neki mindezt azzal a feltétele ha nem lesz több ilyen alkalom. De tőle nem kaptad meg azt a törődést amit Seungri-től, ezért is szeretted a vele együtt eltöltött perceket.

-El tudom képzelni hogy mennyire utálhatsz - húzta egy huncut mosolyra a száját. Dünnyögtél egyet magadban, majd mikor visszafordultál az asztalhoz hogy újra bemártogasd az ecseted a barna porba, hirtelen rácsapott a fenekedre, amire ugrottál egy kisebbet. Összeszűkített szemekkel pillantottál vissza rá.
-Ya! Seungri! Így nagyon gyorsan elfelejtheted az esti programot! - mutattál rá fenyegetően, amire ő csak elvigyorogta magát, majd újra lehunyta szemeit hogy folytathasd a munkád. A következő percek szótlanul teltek el.
-Remek munkát végeztél, mint mindig - állt fel a székből, elégedetten nézegette magát az előtte lévő tükörben, majd nyomott egy aprócska puszit az arcodra amint nem figyelt senki. Gyorsan lezajlott a fotózás, amit te is figyelemmel kísértél, néha közben végeztél pár igazítást is a fiúkon. Amikor már pakoltad a kellékeidet egy kezet éreztél a derekadon amint gyengéden végig simít rajta, mire összerezzentél. Gyorsan az illetőre kaptad tekinteted, majd megforgattad szemeidet ahogy megláttad hogy kihez is van szerencséd.
-Mondtam már hogy ne ijeztgess - förmedtél rá halkan.
-Bocsi, de olyan édes vagy amikor megijedsz, nem hagyhattam ki - kuncogott - majd dobok egy sms-t. Jó? - suttogta közel hozzád.
-Rendben. Szeretnéd, ha megint csinálnék olyan vaníliás sütit? - kérdezted játékosan.
-Az nélkül be sem engednélek - búgta közel az arcodhoz elmosolyodva.
-Héééé - felnevettél és beleütöttél gyengén a vállába.
-__________! Köszönjük ismét a nagyszerű munkád - rontottak be váratlanul a fiúk a szobába, mire gyorsan elléptetek egymástól. Sorban odamentek hozzád hogy megölelhessenek.
-Ugyan, csak a kötelezettségem teljesítem. Egyébként meg a dicséretet ti érdemlitek, nagyon jók voltatok - néztél végig rajtuk sorban - na de én rohanok is. Van még egy megbeszélésem - kaptad magadhoz a táskáid és ismét megölelted őket búcsúzásképp.
-Akkor majd írok. Siess ám - súgta füledbe Seungri, mikor rá került a sor. Bólintottál, majd az ajtóhoz léptél.
-Szia _______! - Vigyázz magadra! - köszöntek el a srácok.
-Sziasztok - intettél egy utolsót majd távoztál.
Délután, mikor végeztél a megbeszéléssel is haza siettél, majd egy kis pihenés után neki láttál a sütemény elkészítésének. Pont a sütőből vetted ki a kész piskótát, mikor jelzett a telefonod hogy üzeneted érkezett. Letetted a forró tepsit és a mobilodért rohantál.

"Hozz filmeket is, ha gondolod. Kilencre várlak. Süti nélkül még csak el se merj indulni! Puszillak. V.I. "

Megmosolyogtad a kis üzenetét. Elkészítetted végre az édességet is, majd hagytad kihűlni, addig eltakarítottál és elkészültél. Időközben a barátod Yukio is hazaért. Kitaláltál gyorsan valami hihető történetet hogy hova mész, de persze a mai nap sem telhetett el veszekedés nélkül, úgyhogy minél hamarabb el indultál. Menekültél már, így is lehetne mondani. Felhúztad magad az otthoniak miatt. Idegesen lépkedtél már fel a lépcsőn Seungri lakásához tartva, mikor szembe jött veled egy ismerős arc.
-Ooohh - lepődött meg Taeyang - Szia ______ . Most már értem miért küldött el ilyen hamar a maknae - vigyorgott sejtelmesen.
-Szia. Elküldött? - kuncogtál meglepődötten.
-Hát körülbelül - nevette el magát - De nem tartalak fel, menj csak. Már vár. Jó szórakozást - kacsintott.
-Kössz - vakartad meg a fejed elvörösödve - Szia.
Amint felértél, kifújtad magad hogy lenyugodj valamennyire, majd bekopogtál. Pár másodperc múlva már rögtön nyílt is az ajtó és Seungri örömteli mosolyával találtad szemebe magad.
-Szia. Gyere - invitált már is be - Várj csak! Ügye hoztad a sütit? - kérdezte egyből.
Felmutattad a kezedben lévő szatyrot amiben az édesség volt. Bólintott elmosolyodva, majd arcon puszilt. Levetted kabátod, cipőd, majd beljebb mentél Seungri-t követve.
-És mit szeretnél enni? Mit rendeljünk?
-Mindegy - válaszoltam komor hangon egy vállrántás kíséretében.
-Naaa. Mi a baj? Megint összevesztetek? - tapintott a lényegre. Hiába próbáltad megjátszani hogy minden rendben, mindig észre vette ha gond van.Aprót bólintottál elszomorodva. Odalépett melléd majd átkarol, a sírást fojtogatott, de tartottad magad. Simogatta a hajad pár percig. Az ölelése mindig megnyugtatott. Elhúzódott tőled egy kicsit majd homlokodra nyomta ajkait egy puszi keretében.
-Ramen? - kérdezte az előző témához visszatérve.
-Jó lesz - válaszoltál halkan. Seungri megrendelte kettőtöknek a vacsorát, majd leültetek a nappaliba ls kiválasztottatok pár filmet, amit majd megnéztek. 10 perc alatt már is elérte hogy ne a barátod miatt sírj, hanem a nevetéstől.
-És mit mondtál neki hogy hova mész? - kérdezte váratlanul.
-Hogy Risa hívott át, mert maga alatt van. Más nem jutott eszembe abban a pillanatban.
-Maradsz egész estére? - hajolt közel hozzád és végig simított karodon majd az arcodon egy huncut mosollyal együtt.
-Még nem tudom - hajtottad le fejed. Épp közelített volna arcod felé, mikor csöngettek, a futár volt az. Felpattant és már nyitotta is az ajtót. Fél perc után kimentél utána a konyhába hogy segíts neki bevinni a nappaliba a sok ételt. Mindent az asztalra raktatok, majd az öletekbe vettétek a legelső kaját, amit a szemetek megkívánt és elkezdtétek nézni az első filmet, ami egy vígjáték volt.
Már a negyed filmet néztétek, tele ettétek magatok és vagy egy liter kávét magatokba öntöttetek fejenként. Pont egy csók jelenet következett, amire Seungri felmorgott. Értetlenkedve néztél rá.
-Ezt nevezik csóknak? - puffogott, amire elnevetted magad
-Csak egy film.
-És? Attól függetlenül még lehetne hitelesebb, nekem is volt olyan filmszerepem ahol csókolózni kellett és meg kell hagyni hogy ennél azért százszor jobban csináltam - büszkélkedett.
-Egó király - ráztad meg kuncogva a fejed.
-Azt ne mond hogy nem csókolok jól - hajolt közel hozzád mélyen a szemedbe nézve. Nagyot nyeltél, próbáltad nem elnevetni magad azon hogy ennyire magára vette. Egyre jobban csak közeledett arcodhoz - Nem hallom! - suttogta már az ajkaidtól pár milliméterre.
-E-egy szóval s-sem mondtam e-ezt - remegett meg a hangod. Szíved a torkodban dobogott, tudtad hogy mire készül és a sejtésed be is igazolódott. Apró csókot lehelt ajkaidra, majd még egyet és még egyet. A következőt már te is viszonoztad. Lágyan kényeztette puha párnáid, miközben egyik kezét lassan felvezette nyakadra. Végig nyalt alsó ajkadon, majd a felsőn is bebocsájtásért esedezve. Nem tudtál édes érintésének ellenállni, automatikusan zöld utat adtál neki. Egy pillanatig sem tétlenkedett, táncra hívta nyelved. Érzéki csókot váltottatok, nyelve bejárta a szádnak minden egyes pontját. téged ízlelgetve. Bő öt perce csókolóztatok már, mikor telefonod csörgése zavart meg. Egy cuppanóssal szakadtál el tőle, majd kezedbe vetted a mobilod ami a barátod nevét jelezte ki. Frusztráltan sóhajtottál fel és megérintetted a kijelzőt, majd a füledhez tetted azt.
-Igen, tessék? - szóltál bele unott hangon.
-Hol vagy? - kérdezte miközben csuklott egyet Yukio.
.Mondtam már hogy Risánál leszek.
-Már megint annál a nyomoroncnál vagy? - hallatszott a hangján hogy "kissé" spicces állapotban van.
-Te ittál? - vontad kérdőre.
-Nem mindegy az neked? - emelte föl a hangját. Vágtál egy flegma fejet, amit nem láthatott szerencsére - mostanában több időt töltesz azzal a cafkával mint velem. Nem gondolod?
-Chh. Először is ne merd így nevezni őt, másodjára meg szívesebben vagyok inkább itt minthogy azt hallgassam hogy mindenbe belekötsz - hadartad neki idegesen.
-Add neki oda a telefont, hagy beszéljek vele - parancsolt rád.
-M-minek? - habogtál - nem akar veled beszélni, így sincs jó passzban. Nincs még arra is szüksége hogy őt is cseszegesd.
-Jól van, ha így akarod. Akkor van 15 perced hogy itthon legyél, különben megbánod - mondta ki nagy nehezen ezt a mondatát. Magadban láttad hogy szín részegre.
-Te most fenyegetsz? - háborodtál fel. Seungri értetlenkedő tekintettel követte figyelemmel a beszélgetéseteket.
-Annak veszed aminek akarod. 15 perced van, vagy holnap pakolhatsz - erre a kijelentésére kikerekedtek szemeid.
-Egy utolsó féreg vagy - sziszegted neki.
-Ne keljen még egyszer elmondanom - ezzel ki is nyomta a telefont.
-Fordulj fel - mondtad a sípoló hangnak, majd az előtted lévő kis asztalra dobtad készüléked. Seungri aggódóan nézett rád, mindent hallott. Óvatosan megfogta kezed, amit elkezdett simogatni, figyelte reakciód. Nem néztél rá, elfordítottad fejed. Nem tudtad mi tévő légy. Most telt be nálad a pohár. Bármit is teszel, csak rosszul jöhetsz ki ebből a helyzetből. Ha maradsz, ki rakja a szűrödet és nem tudsz hova menni. Ha haza mész, ismét egy véget nem érő veszekedésben lesz részed.
-Nem mehet ez így tovább ______! - szólalt meg végül Seungri pár perces néma csönd után - Haza mész? - csalódottságott hallottál hangjában.
-Kénytelen leszek. Nem tudok máshová menni úgyhogy nincs más választásom - mondtad elhaló hangon.
-De van! Szépen itt maradsz velem. Nem hagyhatom hogy tönkre tegyen. És hozzám bármikor ide költözhetsz, téged nagyon szívesen látlak itt - állad alá nyúlt kezével és magafelé fordította fejed hogy szemedbe nézhessen - Te nem ezt érdemled hogy így bánjanak veled. Te is tudod jól hogy mi lesz ha haza mész, csak még rosszabb lesz. Attól meg ne félj hogy nincs hova menned, hozzám tényleg nyugodtan jöhetsz. Sőt, még örülnék is neki.
Nagyon jól estek a szavai, tudtad hogy a javadat akarja. ÉS részben igaza is volt. Nem bírtad már tovább elviselni a mindennapos vitákat. Besokalltál. Olyan aranyosan nézett rád Seungri, látszódott hogy igazán aggódik érted. Arrébb tolta arcodba lógó hajtincseidet és arcbőrödet simogatta finoman. Hirtelen elhatározásra jutottál, már csak azért sem mész haza és ezzel pontot is raksz a kapcsolatotok végére. Ezt a döntést láttad a legjobbnak, elég volt a szenvedésekből. Megfogtad Seungri kezét amíg simogatott majd elemelted arcodról. Odahajoltál hozzá és szájon pusziltad, erre a mozdulatodra csak pislogott rád értetlenül.
-Akkor maradsz? - kérdezte vidáman. Nem válaszoltál csak még egy puszit nyomtál ajkaira, nem húzódtál el tőle, arcotok pár centire volt egymástól. Elmosolyodott, miközben tekintete a szemed és a szád között cikázott. Hezitálást nem ismerve ajkaidra tapadt újból folytatva a nemrégiben félbehagyott forró csókcsatátokat. A kanapén ülve közelebb húzott magához amíg meg nem szűnt köztetek a kilométereknek tűnő távolság. Nyelveitek a dominanciáért küzdöttek, de a gyomrot bizsergető érintéseitől gyengébbnek tűntél, ezért ő fölényeskedett. Átkaroltad nyakát, míg ujjai az oldaladon zongoráztak végig egészen a felsőd aljáig, amit feltolt így selymes bőrödre tévedt a keze. Lihegve elvált ajkaidtól, majd az álladtól kezdve a kulcscsontodig végigcsókolta a nyakad, amitől még a hideg is kirázott. Minden egyes érzékeny pontodat jól ismerte. Hajába túrva kisebb nyögés hagyta el a szád. Keze szorgosan munkálkodott a felsőd alatt majd ezt megelégelve le is kapta rólad a ruhaanyagot. Végig simított domborulataidon, kicsit masszírozgatta őket és már tovább is haladt a felfedező túráján. Oldaladat cirógatva levezette a kezét a fenekedre, itt is elidőzött egy keveset amíg ajkaival még mindig a nyakad kényeztette pár foltot hagyva azon. Nem teketóriázott, másodpercek alatt megszabadított a nadrágodtól is. Ezt követően ajkaival visszatért puha párnáidra. A csókot meg nem szakítva feltérdeltél, egyik lábad átemelted rajta és az ölébe fészkelted magad, lábaiddal közre fogva így a törzsét. Keze egyből a hátadat támadta meg, ami lekúszott egészen a fenekedig. Készségesen hámoztad ki őt a pólójából hogy kidolgozott felsőtestében gyönyörködhess. Amint megpillantottad ezt a csodás látványt megnyaltad alsó ajkad majd beharaptad azt. Eszméletlenül megkívántad őt. Erre a kis jelenetedre Seungri-nek egy kaján vigyor ült ki arcára. Kiéhezett tigrisként vetetted magad ajkaira, közben mindkét kezed a felsőtestén kalandozott finoman karmolászva puha bőrét, amire belenyögött a csókba. Beszívtad lágyan alsó ajkát majd a nyakára tértél át. Csókoltad és gyengéden harapdáltad ott a vékony bőrt, amíg csípődet ágyékának nyomtad. Körmeidet lágyan végig húztad hasfalán.
-aaahh.. -szakadt ki belőle - de tüzesh ma v-valakih - lihegte - ez tetszikh - markolt bele erősen fenekedbe amikor pont belecsókoltál nyakába, így bőrén keresztül is érezte ahogy felnyögsz. Kikapcsolta hátul melltartód hogy szeme elé tárulhassanak formás melleid. Az egyiket szájával kezdte el kényesztetni, nyelve melbimbóddal játszadozott, míg a másikat gyöngéden markolászta. Lábaid között érezted az egyre jobban növekvő dudort, ami csak még jobban imponált és időnként toltál egyet csípődön amire mindig hümmögött egy nagyot. Fejed hátra szegted az élvezettől amit már most nyújtott neked. Egyik kezével benyúlt feneked alá, a másikkal hátadat támasztotta meg majd óvatosan felállt veled együtt. Lábaiddal körül fontad testét, karjaiddal nyakába kapaszkodtál. Már megtette az első lépést, amikor ismételten a telefonod csörgése szólt közbe. Hirtelen szakadtatok el egymástól, majd mindketten az asztalon rezgő mobilra pillantottatok amin megint Yukio neve tűnt fel. Félve pillantottál vissza Seungri-re, aki egy kicsit elkomorodott. A telefonod felé nyújtózkodtál. Seungri egyből vette a célzást és lehajolt egy kicsit hogy elérd azt. Megfogtad és egyből kinyomtad, majd ki is kapcsoltad. Egy mozdulattal visszadobdtad az asztalra. Pajkos mosolyt vetettél Seungri-re, átkaroltad és egy újabb csókban forrtatok össze. Bevitt a hálószobába és veled együtt bemászott az ágy közepéig ahova óvatosan le is tett el nem válva tőled. Amint lerakott, kezeid úgy vándoroltak le testén egészen a nadrágjáig, majd az övét kezdted el bontogatni, amit a cippzárja követett. Egy szempillantás alatt lekapta magáról a nadrágot és visszatért édes ajkaidhoz. Belső combod simogatta majd egyre feljebb haladt, végül a bugyidon állt meg a keze és azon keresztül kezdett el izgatni. Félrehúzta a kis ruhadarabot hogy végig simíthasson a már nedves nőiességeden.
-Hmmm... jól benedvesedtél, pedig még nem is csináltam semmith - kuncogta ajkaid közé. Két ujjával körözgetett csiklód körül, míg ajkaival és nyelvével lefelé haladt a melledig. Egyszer csak megérezted amint egyik ujját nyílásodba helyezi és lassan húzogatni kezdte. Nyögtél egyet majd rögtön hajába túrtál. Mellbimbódat nyelvével ingerelte, amitől még a gyomrod is görcsbe rándult a kettős kényeztetés hatására. Két kezeddel megfogta arcát, majd magadhoz húztad őt.
-Kérlekh Seugrih- búgtad ajkaihoz közel majd hevesen megcsókoltad, közben érezted hogy mosolyra húzza száját. Elvált tőled és kérésednek eleget téve feltápászkodott annyira hogy eltávolítsa a maradék felesleges ruhadarabot magáról és rólad is, majd elhelyezkedett lábaid között. Fejed mellé könyökölt egy forró csókkal hintve párnáidat, a már merev férfiasságát nedves redőidhez dörzsölte, majd centiről centire beléd hatolt, mire mindketten felnyögtetek.
-De régh éreztelek márh ígyh - lihegte füledbe és elkezdte mozgatni csípőjét, először lassan majd fokozatosan gyorsított. Kezed bejárta háta minden egyes szegletét, a bőrötök csak úgy égetett azokon a helyeken ahol összeértetek. Teljesen átadtad megad neki és az érzésnek, hagytad hogy ő irányítson. Ezért is szeretted a vele való együttléteket. Seungri figyelmes volt veled, leste tested minden egyes rezdülését, tudta hogyan kell bánni egy nővel az ágyban. Nem úgy mint Yukio, ő csak csinálta, nem vett figyelembe semmit, csak magára koncentrált. Közepes tempót diktált közben ízlelgettétek egymás ajkait, nyelvét. Kis idő múlva kihúzódott férfiasságával és melléd feküdt fejét egy párnára téve. Karodnál fogva magára húzott. Csípőjére ültél és kezeddel kényeztetted őt pár pillanat erejéig, majd szép lassan magadba engedted tagját és mozogni kezdtél rajta.
-Gyerünk kis vadmacskámh, mutasdh meg oppánakh hogy te vagyh a legjobbh - zihálta alattad, amíg a keze átjárta egész tested. Végül csípődön állt meg amit megfogott és lenyomott merevségére ezzel megérintve a legmélyebb pontot benned, amire hangosan felnyögtél. Így segített minél intenzívebben mozognod rajta. A lehető legmélyebbre hatolt benned folyamatosan a legérzékenyebb pontodat súrolva. Kezdtél fáradni így karjaidat mellkasára téve próbáltad magad tartani. Szádat szüntelenül érdekes hangok hagyták el. Karjaid egyre jobban gyengültek, érezted hogy nemsokára elér téged a gyönyör hulláma. Elfogyott az erőd ezért Seungri-re ereszkedtél kimerülve. Derekadnál szorosan átkarolt hogy egyhelyben maradj és átvette az irányítást.
-Abbah ne hagydh - suttogtad szaggatottan füle mellett. Beletúrt hajadba és szorosan karjai között tartott amíg folytonosan mozgott benned. Egy idő múlva érintkezéseteket meg nem szakítva átfordult veled, lábaidat vállaira helyezte, így hajolt föléd. Tempóját fokozatosan növelte, próbálta minden egyes lökéssel azt a bizonyos pontodat elérni. - Aaah Seungrih..m-mindjárt - nyöszörögted alatta, majd mindkét kezeddel a takaróba markoltál. - Tudom édesh..érzemh... - nyögte ajkaid közé. Homlokán csak úgy gyöngyözött a víz. Hátába gyöngéden belemélyesztetted körmeidet, ahogy megérezted hogy a gyomrod borsószem nagyságúra ugrik össze és egész tested megremeg. Seungri még egy pár határozott és mély lökéssel végleg elérte hogy a gyönyör kapujához juss. Hirtelen csapott le az orgazmus fenséges érzése. A hátad néhány centire elemelkedett az ágytól, kisebb sikolyok szöktek ki belőled ennek hatására. Néhány lökés után Seungri is követett téged pár férfias nyögés kíséretében és beléd engedte forró nedvét kitöltve ezzel téged. Lábaidat kibújtattad vállai alól, majd rád rogyott kihúzódva belőled. Nyakhajlatodba pihegett levegőért kapkodva. Pulzusod az egeket verte. Mikor már valamelyest csillapodott heves zihálásotok Seungri erőt véve magán felmászott az ágy végébe , majd felhúzott téged és a mellkasára helyezte fejed, utána betakart mindkettőtöket. Tisztán hallottad ahogy zakatolt még mindig a szíve.
-Huhhh, el mondani sem lehet hogy ez most milyen fantasztikus volt - szólalt meg elsőnek.
-Csillagokat látok - mondtad még mindig nehézkes levegővétellel, amire ő elkuncogta magát.
-_________? Elárulhatok valamit? - kérdezte már komoly hangszínen miközben cirógatni kezdte hátad.
-Persze.
-A-azt hiszem.... Nem is. Biztos vagyok benne hogy, szeretlek - szólalt meg hezitálva. Meglepődötten pillantottál fel rá. Nem gondoltad volna hogy egyszer idáig is eljuthattok majd, de nagyon boldoggá tett ezzel a kijelentésével. Megmosolyogtad.
-Hát akkor én is megosztok veled egy titkot. Én is szeretlek - néztél mélyen a csoki barna szemeibe. Ő is mosolyra húzta a száját, megfogta állad és egy érzéki csókot lehelt ajkaidra, majd magához szorított és álomba simogatott téged, te pedig őt.

~HyeSu