Come be my hero [ Jiyong ] Chapter 1

Az éjszaka sötét utcáit a halványan világító lámpák fényei borítják be. Egyedül bolyongtál a gyengén megvilágított utakon a barátnőd lakása felé, mert megbeszéltétek hogy ma este összeültök egy kicsit, mivel már rég láttátok egymást.
Szöul egyik felkapott kávézójában dolgozol, amit nagyon szeretsz csinálni. Te vagy úgymond a főnök jobb keze.
Fárasztó napot hagytál a hátad mögött. Ma kimondottan nagy volt a forgalom, ami eléggé kimerített. Alig vártad hogy megérkezz Nayeong-hoz és végre kikapcsold az agyad munka téren.  Miközben magadban gondolkodtál erős lépteket hallottál magad mögül, amik egyre jobban csak közeledtek. Hátra pillantottál óvatosan, de fényhiány miatt csak négy alakot láttál meg amint feléd közelednek. Léptedet gyorsabbra vetted, de mindhiába. Érezted hogy a távolság egyre kisebb lesz közted és a négy idegen között.
-Hello édesem. Merre lesz az utunk? - kérdezte az egyik amikor már utolértek és mind a négyen közre fogtak. Teljesen megrémültél, tested elkezdett remegni, sejtelmed sem volt hogy mit akarnak tőled. Kirabolnak? Leütnek? Megerőszakolnak? Megölnek? Rosszabbnál rosszabb dolgok futottak át a fejeden. Arcukat kendővel takarták el, így még arra sem volt lehetőséged hogy megfigyeld támadóid jellegzetes vonásait.
-S-semmi kö-közöd h-hozzá - szólaltál meg ijedten remegő hanggal. Próbáltad gyorsabban szedni a lábad, de magassarkúban ez nem igazán sikerült.
-Na na szívecském, ne legyél ilyen undok - közben átkarolta az egyik a derekad, amire hirtelen összerezzentél.
-E-engedj el - próbálkoztál tőle elhúzódni, ami igen rossz ötletnek bizonyult, mert így csak még jobban magához vont. A másik három is közelebb lépett hozzád, majd valamelyikőjük erősen belemarkolt a fenekedbe.
-Hagyjatok - csattantál fel rémülten. Könnyek szöktek a szemeidbe, nagyon féltél. A menekülésen törted a fejed, de a félelemtől remegő lábaid nem akartak neked engedelmeskedni.
-Mit szólnál ha játszanánk egy kicsit? - súgta a füledbe a mögötted lévő. Ekkor tudatosult benned hogy mit is karnak tőled. Szemeid kikerekedtek, még a szíved is kihagyott egy ütemet olyan szinten megriadtál. Nem tudtad mi tévő légy, teljesen lefagytál. Az ijedtség csak egyre jobban fokozódott benned. Hirtelen az egyikőjük eléd lépett, megállított majd elkapta a karod és magához rántott. Próbáltad magadtól ellökni, de ő erősebb volt. Mind a négyen körbe álltak, így még csak esélyed sem lehetett volna elfutni. A karodat még mindig nem eresztette el az illető, hiába akartad magadról lehámozni, nem engedett a szorításából. Elkezdted ütögetni ott ahol érted abban reménykedve hogy hátha elereszti kezed, mert már fájt a csuklód olyan erősen fogta. Rántott egyet a kezeden hogy abba hagyd.
-De harciasak vagyunk kis cicám - mászott bele arcodba.
Nem bírtad elfojtani a sírást, hangosan felzokogtál. Érezted hogy egy kéz kúszik felsőd alá, amitől még jobban remegni kezdtél.  -H-hagyjatok ké-kérlek - könyörögtél már nekik elhaló hangon. Teljesen kétségbe estél, nem tudtad hogyan menekülhetnél el előlük. A pólód alatt egyre feljebb haladt az ismeretlen keze egészen a melledig, amit majd agresszívan kezdett el markolászni.
-Mit szólnál csillagom ha elmennénk egy nyugisabb helyre? - kérdezte a harmadik miközben combodat simogatta.
-N-nem akarok seh-sehova menni - zokogtad keservesen.
-Hát ha így akarod, akkor felőlünk itt is csinálhatjuk - közölte veled egyszerűen, majd bevonszoltak a legközelebbi sikátorba ahol nem láthat meg senki. Egy az egyben lerángatták rólad a kiskabátod és mind a négyen neked estek. Az egyik hátulról betámadta a nyakadat, az előtted lévő hirtelen erősen tapadt ajkaidra, amíg a másik kettő a térdig érő szoknyád alá nyúltak és felfelé kezdték el ráncigálni. Erősen összeszorítottad párnáidat hogy ne tudjon beférkőzni. Szemeidből patakokban hulltak a könnyeid. Tehetetlennek érezted magad azokban a percekben. A négy támadó percről percre egyre erőszakosabbak lettek.
-Neee... könyörgöm - kiáltoztad sírva, de mit sem vetve kérésedre tovább folytatták.
-Shh.. ha nem maradsz csöndben akkor fájdalmas dolgokhoz kell folyamodnunk - utasított, míg az egyik a kezével hirtelen benyúlt lábaid közé, bugyidat arrébb húzva erősen masszírozta nőiességed. A félelemtől egyre jobban csak gyengültél, lábaid már alig bírták megtartani tested. Szédelegni kezdtél.
-H-hagyjatok, ne-em akarom. Segítség! - minden erődet összeszedve üvöltöttél egy hatalmasat, ami csak a torkodon kifért abban bizakodva hátha meghall valaki. Pár perces küzdés után már majd nem kezdted feladni minden reményed, mikor arra lettél figyelmes hogy valaki megköszörüli a torkát nem olyan messze tőletek. Mind a négyen villámgyorsasággal abbahagyták tevékenységüket és hang irányába néztek. Te is lassan felemelted fejed, de csak egy sötét alakot láttál a sikátor elejében, ami megindul felétek.
-Szánalmas dolog nőket bántani. Eresszétek el - parancsolt rájuk határozott hanglejtéssel. Arcát nem láttad a sötétség és már a rémülettől való szédülés miatt sem.
-Mert ki vagy te hogy parancsolgass nekünk? Inkább takarodj innen míg jól van dolgod - lépett elébe az egyik támadód. Ebben a pillanatban hirtelen elsötétült előtted minden, se kép, se hang pár perc erejéig. Majd mikor végre magadhoz tértél nagyjából, az a kép fogadott hogy valaki a földön ül, miközben ketten egymásnak osztogatják a jobbosokat, addig amíg az egyik akkorát nem kapott hogy a földre rogyott. A társa feltápászkodott majd őt is felsegítette és hátrálni kezdtek.
- Hagyjuk a picsába. Tűnjünk innen srácok - hadarta el feléd és a két másik bajkeverő felé, akik téged tartottak karjaidnál fogva. Rögvest levették rólad kezüket és szélvészként indultak el az ellenkező irányba. Ahogy elengedték karjaid, úgy vált instabillá az egyensúlyod. Másodpercek alatt meglátogattad volna a hideg betont, ha a megmentőd el nem kap. Magához húzott óvatosan és karjaiba zárt, megtartva ezzel gyenge tested.
-Shhh.... nyugodj meg - csitítgatott - Most már nincs semmi baj. Én nem bántalak, bízz bennem - nyugtatott míg ruhádat igazgatta meg.  Vállára hajtottad fejed úgy zokogtál megállás nélkül, már a könnyeid is elfogytak, de a sokktól nem bírtam abbahagyni. Remegtél mint egy nyárfalevél, amit a hősöd egyből észre is vett, lekapta magáról a kabátját  és rád terítette - Jól van. próbálj megnyugodni. Már nem eshet bántódásod - simogatta meg hajad és próbált felmelegíteni valamennyire hogy megszűnjön a vacogásod. Hiába volt teljesen idegen ez a személy számodra, de valamiért úgy érezted hogy karjai közt biztonságban vagy, amit a hangja is sugárzott - Gyere, menjünk ki innen, úgy jobb lesz - gyengéden megfordított, átkarolt és lassan kisétált veled a valamennyivel világosabb utcára. Szabad kezével felemelte a fejed hogy láthassa arcod.
-Minden rendben van? Ügye nem bántottak...úgy? - kérdezte közben könnyeidet törölgette. Nem tudtál megszólalni, az ijedtség még mindig az uralma alatt tartott, így csak hevesen megráztad fejed.
-De biztos jól vagy? Sérülés vagy valami? Betudlak vinni a kórházba ha olyan van - mondta aggodalmasan könnyekkel áztatott arcodat fürkészve. Ismételten megráztad a fejed - Akkor rendben. Esetleg megkérdezhetem hogy hova tartottál?
Nehezedre esett megszólalnod, de végül is nagy nehezen rávetted magad pár pillanat múlva.
- A ba-barátnőmh-höz - suttogtad alig hallhatóan.
-Akkor elkísérlek, jó? Az istenért sem mernélek egyedül utadra engedni - bólintottál aprót - Csak mutasd az utat - mosolygott rád bátorítóan. Csak most vetted észre a gyenge fényeknek köszönhetően hogy micsoda jóképű férfi mentett ki ebből a szörnyűségből.  Ennyi világosságtól is észrevehető volt  a halvány rózsaszín haja és ében fekete szemei. Fekete rövid ujjú pólójából kilátszódott enyhén izmos karja.  Szája egy kicsit felrepedt, ő is kaphatott egy pár betalált ütést ezek szerint. Újból átkarolt melléd állva, majd megint mosolyra húzta száját, amitől valamelyest megkönnyebbülést érzetél.
-Akkor indulhatunk?
-A-arra - mutattad az irányt remegő kezeddel. Bólintott és elindult veled az úti célotok felé. Amikor sötétebb kis utcák mellett haladtatok el mindig félve lépkedtél. Útközben megpróbált néha szóra bírni, de ha válaszoltál is, akkor is csak maximum két szót tudtál kinyöszörögni.
-Egyébként hogy hívnak, ha megkérdezhetem? -érdeklődött.
-________ - válaszoltál tömören.
-Hmmm..Szép név - bólogatott. Pár perc múlva mikor már a ház elé értetek megálltál, lehajtottad fejed és zavartságodban a földet kémlelted. Valamennyire kitisztult a fejed és le tudtál nyugodni. Nem tudtad hogy hogyan is köszönhetnéd meg neki azt amit tett, hisz mondhatni az életed mentette meg.
-Ez az? - pillantott az épületre.
-Ühhüm -  hümmögtél az orrod alatt. Hátadra tette kezét, előre tessékelt és elkísért még a bejáratig. Az ajtónál szembefordultál vele és bátorságot vettél magadon.
-Én....... - kerested a megfelelő szavakat - én.. nem is tudom hogy kö-köszönhetném meg - habogtad, de nem mertél a szemébe nézni úgyhogy még mindig a földet pásztáztad.
-Ugyan. Elég hogy ha megígéred, hogy ezentúl vigyázol magadra - mondta miközben hajadat füled mögé tűrte - Ügye megígéred? - hajolt le hozzád hogy a szemedbe nézhessen. Igaz félve, de egy pillanatra bele néztél a szemeibe és bólogattál, jelezve hogy betartod szavad. Elmosolyodott és lágyan megölelt.  Furcsa helyzet volt ez számodra, úgy kezelt téged és beszélt veled mintha már régebb óta ismernétek egymást, pedig csupán körülbelül 20 perce találkoztatok. "Találkoztatok". Elhúzódtál tőle és vissza adtad neki a kabátját.
-Akkor megyek is. Remélem összefutunk még valaha, de akkor ne ilyen körülmények között lehetőleg - húzta el a száját - Vigyázz magadra. Jó éjt - simított végig az arcodon majd elindult lassan lefelé a lépcsőn. Mikor már leért és meg tett pár lépést, eszedbe jutott valami. Te nem is tudod hogy hogy hívják. Bár, lehet fölösleges megtudnod, nem érsz el vele semmit, lehet hogy többé nem is látod.  De megmakacsoltad magad, 'Nem baj ha nem látom őt többé, de a nevét akkor is megszeretném tudni' - morogtad magadban.
-Várj!  - csúszott ki a szádon, amire rögtön megfordult - azért....megtudhatnám a..megmentőm nevét? - kérdezted meg végül félénken.  Mire kérdőn nézett rád.
-Ezt most komolyan kérdezed? - kérdezte meglepődötten, amit nem értettél.
-Hát....p-persze. De ha nem akarod akkor nem kell - sütötted le a fejed, majd félve pillantottál vissza rá. Még mindig megilletődve állt egy helyben és pislogott párat értetlenkedve, majd hirtelen elmosolyodott. Na ezt már végképp még jobban nem értetted.
-Jiyong-nak hívnak. Kwon Jiyong-nak - válaszolt örömmel.
-Akkor jó éjt neked is Jiyong. És...köszönöm még egyszer - mondtad szinte suttogva. Bólintott egyet még mindig mosollyal az arcán aztán elindult a saját útjára. Pár pillanatig még ott álltál ugyanúgy és csak néztél ki a fejedből. Csak most jutott el az agyadig hogy mi is történt veled valójában az elmúlt egy órában. Újra könnyek szöktek a szemedbe, de erőt vettél magadon és betértél az ajtón, lassan a lifthez ballagtál, ami felvitt a negyedikre. Erőtlenül csöngettél be, miután Nayeong ajtót nyitott rögtön karba tette kezeit és durcásan nézett rád.
-Késtél - vágta a fejedhez. Több se kellett újból sírva fakadtál - Most mi az? Csak vicceltem tudod jól. Most nehogy már ezen sírj - értetlenkedett a barátnőd. Megráztad fejed tudtára adva hogy más miatt sírsz.
-Hát akkor mi a gond? Gyere - megfogta kezed és beljebb húzott, leültetett a kanapéra és várta a válaszod - Unnie! Elárulod végre miért sírsz? - sürgetett aggódva.
-Útközben me-meg akartak e-erőszakolni - bökted ki nehezen majd a nyakába borultál.
-Úristen - hűlt le teljesen - D-de hogy és mi az hogy akartak? Hogy szabadultál meg? - záporozott kérdéseivel miközben hátadat simogatta hogy csillapodjon sírásod.
-Csak j-jöttem a szokásos úton és négyen letámadtak, b-bevittek egy sötét sikátorba és.... agresszívak voltak, de szerencsémre épp időben arra járt valaki és elintézte őket. Majd idáig elkísért - mesélted el tömören. Nayeong alig akarta elhinni amiket mondtál neki, teljesen elképedt rajta.
-De ügye nem csináltak veled semmit? - kérdezte pár csendes pillanat után.
-Nem.
Szívéhez kapta kezét, kicsit megkönnyebbülve.
-Többet nem jössz hozzám ilyen későn, legalább is gyalog és egyedül nem! És nem érdekel mit mondasz- jelentette halál komolysággal - Csinálok neked teát hogy lenyugodj, rendeltem kaját is. Úgyhogy eszel, veszel egy kellemes fürdőt és ágyba teszed magad itt. Ma este én leszek az őrangyalod. Pihenned kell - mondta határozottan. Egyáltalán nem így tervezted ezt az estét, de kérésének eleget tettél. Mindent úgy csináltál ahogyan az előbb megparancsolta neked. Hullafáradtan vetetted bele magad a vendég ágyba, de álom még nem jött a szemedre. Az agyad folyamatosan kattogott. Saját magadnak nem merted elhinni azt ami ma történt veled. Mintha egy szörnyű rémálom lett volna, ha nem jött volna ő, Jiyong, akkor talán most nem lehetnél itt Nayeong-nál, hanem ki tudja hol lennél és főként hogy milyen állapotban. Addig addig elméláztál hogy saját gondolataid közben aludtál el könnyes szemekkel, pillanatok alatt.

~HyeSu